Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A debreceni férfi a pályázati összeg 5-10 százalékáért „intézkedett”.
Pénzt kért a pályázatok kedvező elbírálásáért egy debreceni férfi, aki egy vidékfejlesztéssel foglalkozó egyesület bírálóbizottságának tagja volt – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint 2021 októberében egy, a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett térségi vállalkozásfejlesztési pályázatra két cég is beadta kérelmét. Az egyik társaság vezetője korábbról ismerte a férfit, ezért megkérte, hogy a pályázati összeg 5-10 százaléka közötti összegért közbenjárjon az elbírálásnál. Miután megnyerte a pályázatot, egy bűnsegéd közreműködésével 2 millió 400 ezer forintot utalt át a férfi bankszámlájára. Egy másik pályázat kapcsán a férfi szintén a pályázati összeg 5-10 százaléka ellenében „intézkedett” egy cégvezető kérésére.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a tettest kétrendbeli, az őt segítő férfit mint bűnsegédet egyrendbeli kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével, a pénzt átutaló elkövetőt pedig vesztegetés bűntettével vádolja. A férfi tettének beismerése esetén 2 év 6 hónap börtönbüntetést és 600 ezer forint pénzbüntetést kaphat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.