Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A Zippert a szélsőjobboldali AUR párt köreiből bízták meg a feladattal.
Egy magyar többségi tulajdonú cég nyomtatta a vesztes szélsőjobboldali román elnökjelölt, George Simion választási kampányleveleit – írja a Transtelex a defapt.ro oknyomozó portál értesülése nyomán.
A defapt.ro a román választási hatóságtól jutott hozzá egy dokumentumhoz, amiből kiderül, hogy a kampánylevelek nyomtatásáért és terjesztéséért a Zipper Services SRL-nek fizettek. Ennek a cégnek volt az alapítója 2004-ben a magyarországi ANY Biztonsági Nyomda Nyrt., a korábbi Állami Nyomda. Másik alapítója pedig a Tipoholding SA, amely Kerekes Gáborhoz, az RMDSZ volt ügyvezető alelnökéhez köthető. Jelenleg a Zippernek 60 százalékos tulajdonosa a volt Állami Nyomda, 40 százalékban pedig a cég vezérigazgatója, Doru Ioan Vîjîianu.
A Zipper csak a levelek előállításával foglalkozott, a kézbesítésre a Román Postával szerződött. A cég a megbízást a DGI Multimedia Design nevű cégtől kapta, amely szorosan kötődik a szélsőjobboldali AUR párthoz.
A Zippert 2004-ben Tipo Direct néven alapította a magyar Állami Nyomda és a Tipoholding SA. Előbbinek a neve azóta ANY Biztonsági Nyomda Nyrt-re változott, ez a cég foglalkozik a magyar hivatalos okmányok, például személyi igazolványok vagy útlevelek nyomtatásával. A tipoholdingos Kerekes Gáborról pedig, aki államtitkár is volt a román közlekedési minisztériumban, azt írják, hogy 2009 márciusában a román szervezett bűnözés elleni igazgatóság vádat emelt ellene, 2015-ben pedig négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, de még az ítélet előtt elmenekült az országból, végül Németországban állították elő.
Simion kampánylevelei egyébként azért kerültek a figyelem középpontjába, mert a román Központi Választási Iroda szerint az AUR illegálisan használta fel kiküldésükhöz a választók személyes adatait, amelyek a Zipperhez, mint részben külföldi céghez is eljuthattak.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
Több külföldi útján a neki járó 4 helyett 5 csillagos szállodában szállt meg, anélkül, hogy erre engedélyt kért és kapott volna – állítja Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.