Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
De a bejelentéshez képest hirtelen kisebb lett a kijelzője is.
Amikor a hónap elején a Donald Trump tulajdonában lévő Trump Organization bemutatta a 499 dollárba kerülő, T1 elnevezésű aranyszínű készüléket, a cég honlapjának főoldalán egy banner nagybetűkkel hirdette, hogy „Az USA-ban készült T1 Phone már előrendelhető”.
Azóta azonban nagyot fordult a világ, csütörtökön ugyanis lekerült a büszke felirat. Sőt, a cég még az arra vonatkozó utalást is teljesen eltüntette, hogy hol fogják gyártani majd a telefont – írja a CNBC. Ehelyett úgy hirdetik, hogy „az USA-ban kelt életre”, bár az továbbra sem világos, hogy ezzel pontosan mire utalnak.
Az ok egyébként az lehet, hogy többen kétségüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy ha valóban az Egyesült Államokban készült a telefon, akkor hogyan lehet ennyire alacsony az ára. Amikor a telefont bemutatták, a CNBC-nek szakértők azt mondták, hogy vélhetően Kínában fogják majd gyártani, és ha mégis az USA-ban rakták volna össze, akkor is számtalan alkatrész a tengerentúlról érkezett volna, mivel egyszerűen nincs megfelelő ellátási lánc az országban.
Ugyanakkor a Trump Mobile szóvivője úgy nyilatkozott: büszkék rá, hogy a telefonok az USA-ban készülnek, „az ezzel ellentétes spekulációk nem igazak”.
Érdekesség, hogy nem csak a gyártás helyére vonatkozó megfogalmazás változott meg. Az eredeti bejelentéskor még arról volt szó, hogy a T1 6,8 hüvelykes AMOLED-képernyővel rendelkezik majd, ám ez mostanra valahogy 6,25 hüvelykesre csökkent. De szintén lekerült a weboldalról az, hogy 12 GB RAM dolgozik majd benne.
A CNBC megkereste a céget, hogy végül is mi történt, ám választ még nem kapott.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus a gyorselemzésében arra utal, hogy a miniszterelnök nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A külügyminiszter szerint a testületet „kicsinyes politikai bosszú” motiválja.