Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Tulajdonost válthat a legnagyobb magyar őrző-védő cég, ha a GVH rábólint.
A Nyerges Csoport irányítása alá kerülhet a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. – írta meg a 444. Az üzlet most a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyására vár.
A 2001-es alapítású Civil Zrt. Pintér Sándorhoz sok szálon köthető, Pintér azokban azokban az időszakokban volt ott többször is fontos szerepben, amikor épp nem belügyminiszter volt: 2003-tól 2010 márciusáig, pár héttel a Fidesz hatalomra kerüléséig többségi tulajdonrészt birtokolt a cégben, 2003–2004-ben vezérigazgatói posztot töltött be, 2004-től 2008-ig vezető tisztségviselőként, utána 2010 márciusáig igazgatósági tagként is dolgozott. Túlságosan messze azóta sem került tőle, a cégadatok szerint legutóbb Tasnádi László, Pintér egykori államtitkára képviselte a vállalatot meghatalmazottként.
Nyerges Zsoltot sem kell nagyon bemutatni a NER közelében: sokáig Simicska Lajos jobbkezeként emlegették, majd miután Simicska kiesett a pikszisből, a cégbirodalmának jelentős része Nyergesen keresztül került új tulajdonoshoz.
A Civil Zrt. tavaly 32,2 milliárd forint árbevételből 7,1 milliárd forint profitot csinált, ezzel az őrző-védő piac legnagyobb szereplője lett, jócskán megelőzte a 3 milliárd forint nyereséget produkáló Valtont.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
A játékost 2021-ben egy Eb-meccsen újra kellett éleszteni.