Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Bács-Kiskun megyei fideszes országgyűlési képviselő, Horváth István cégével, a Bafami Kft.-vel kapcsolatban – írja a Blikk.
A nyomozás Gilián Zoltán feljelentése nyomán indult, aki a Bafamihoz kötődő malaclopási ügy egyik gyanúsítottja: a cég bátyai sertéstelepéről malacokat vittek el, amelyek közül Horváth szerint néhány nála kötött ki.
Horváth tavaly tavasszal tett feljelentést a lopás miatt: összesen több mint ötezer meglovasított állatról és 240 millió forintos kárról számolt be a rendőrségnek. Ezután különösen jelentős értékre elkövetett lopás miatt indult nyomozás.
Gilián tagadja, hogy Horváth telepéről került hozzá állat. Azt mondta, a nála vizsgálódó rendőrök nem vették figyelembe a védekezését, amely szerint a bátyai telepen nevelt malacokhoz képest ő jóval súlyosabb állatokat vásárolt, de azt sem, hogy ő és az ügyvédje számos bűncselekmény gyanúját felvetette a Bafamival kapcsolatban. „Így a NAV-hoz fordultam, és a feljelentésem alapján elrendelték a nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt. A NAV meg kiadta a Tolna vármegyei rendőröknek, hogy vizsgálják meg, történt-e környezetkárosítás, állatkínzás, bűnpártolás, hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és gazdasági csalás a sertéstelepen és az azt működtető cégnél. Most akkor hogy is van ez?” – tette fel a kérdést az ügyről beszámoló lapnak nyilatkozva.
A lap a NAV eljárása miatt kereste Horváth Istvánt, de nem érte el. Korábban, amikor a lopás miatt keresték, megerősítette, hogy a sertéstelepéről sok malacot loptak el, de jelezte, hogy az emiatt zajló nyomozás lezárultáig nem fog nyilatkozni.
A költségvetési csalás gyanújával kapcsolatban eljáró adóhatóság azt válaszolta a Blikknek, hogy az ügyben feltett kérdéseikkel kapcsolatban nincs nyilvánosságra hozható információ. A többi bűncselekmény gyanúját vizsgáló Tolnai Vármegyei Rendőr-főkapitányság a cikk megjelenéséig nem reagált a megkeresésükre.
A nyomozások felügyeletét az ügyészség látja el. Onnan azt válaszolták, hogy „a büntetőeljárásban részt vevő személy Kalocsai Járási Ügyészségre küldött beadványában írtak költségvetési csalás és más bűncselekményekre utaltak, amely miatt a beadványt a járási ügyészség a szükséges intézkedések megtétele érdekében 2025. április 9. napján továbbította a nyomozó hatóságnak”.
https://hvg.hu/kkv/20240326_200-sertest-lopott-munkahelyerol-egy-ferfi-tobbet-kerekparral-vitt-el-gumipokkal-rogzitve-az-allatokat