A Gazdasági Versenyhivatal még 2024 őszén indított eljárást a Mobilredfox Kft.-vel szemben, amelyben a GVH a cég weboldalán megjelenő árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot vizsgálta. Azaz pár hónnappal azután kezdtek vizsgálódni, hogy a cég végrehajtotta hírhedt akcióját a Deák téren.
Ekkor 2000 darab ezrest szórtak szét a Deák téren, ez pedig annyi embert vonzott, hogy a tinédzserek gyakran egymást is taposták a lehulló bankjegyekért és a tömegben egy lány is rosszul lett (Nyitóképünkön az akció látható).
A pénzszórás szervezői ellen jogosulatlan reklámtevékenység és közterület-használat miatt eljárás indult, Karácsony Gergely főpolgármester pedig április 28-ra közösségi ültetést szervezett a helyszínre. Erre később a TikTokon reagált a MobilFox influenszere, Szépréthy Roland, aki magára vállalta a felelősséget a virágok letaposásáért, és azt üzente Karácsonynak: „ne rajtam keresztül próbáljon meg magának politikai figyelmet szerezni, ugyanis máshogyan is be lehet kerülni az újságokba”.
Visszatérve a vizsgálatra: a nemzeti versenyhatóság gyanúja az volt, hogy a vállalkozás gyakorlatában rendszerszintű hiányosságok tapasztalhatóak: ilyenek voltak a megtévesztő akciók, melyek során az eredeti árként megjelölt árakat (áthúzott árak) gyakran, akár naponta, véletlenszerűen történő módosították, de feltűnt a hatóságnak a belső szabályok hiánya az eredeti, illetve akciós árak alkalmazására.
https://hvg.hu/elet/20240426_puszit-kuldott-karacsonynak-es-visszaultette-a-kovetoi-altal-letaposott-viragokat-a-penzszoro-mobilfoxos-influenszer
A GVH szerdai közleménye szerint a gyanú beigazolódott, így megállapították, hogy a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, hiszen a Mobilredfox Kft. 2023. március 9-től 2025. augusztus 19-ig olyan ár- és kedvezményfeltüntetési rendszert alakított ki és működtetett, amely nem biztosította azt, hogy a fogyasztók az elérhető árkedvezményről, annak létéről, mértékéről valós tájékoztatást kaphassanak.
A vállalkozás az eljárás során együttműködött a GVH-val, sőt, a jogsértést is elismerte, így lemondott a jogorvoslati jogáról is. Ezen túl a cég vállalta azt is, hogy fejleszteni fogja akciózásait. Mindezeket mérlegelve a GVH Versenytanácsa végül 49,9 millió forint bírságot szabott ki a cégre.