„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az információ a több mint két hónap késéssel leadott beszámolóból derül ki.
Az előző évi 2,76 milliárd mínusz után tavaly újra nyereséges volt Matolcsy Ádám központi cége, a Magyar Stratégiai Zrt. – ez a cég jelentős késéssel, augusztus 8-án leadott beszámolójából derül ki az mfor.hu beszámolója szerint. A vállalat az előző években még rendre tartotta a dokumentum leadására vonatkozó május 31-i határidőt.
A lap szerint a cég eszközeinek értéke további kétmilliárd forinttal nőtt, így ezen a soron már 36,6 milliárd forintos összeg szerepet – egy évvel korábban ez még csak 34,6 milliárd, 2023-ban pedig 25,6 milliárd forint volt. A saját tőke ezzel párhuzamosan hárommilliárd forintra csökkent, miután leírták a tavalyi veszteséget. A cég kötelezettségei 29 milliárdról 33,5 milliárd forintra emelkedtek.
A Magyar Stratégiai Zrt. összességében 407,4 millió forintos adózott eredményt ért el, Matolcsy Ádám ezt nem vette ki osztalékként a vállalatból.
A cég leányvállalatai közül a Magyar-Strat-Alfa Befektetési Zrt. – amely az MBH Bankkal közös, 50-50 százalékos tulajdonban van – 148 milliós profitot ért el, a Magyar-Strat-Gamma Befektetési Zrt. pedig 61,8 millió forintosat. Osztalékot egyik cégből sem vett fel a tulajdonos.
https://hvg.hu/360/20260804_quartz-befektetesi-alapkezelo-matolcsy-adam-mbh-ceghalo-rejtett-ingatlanvagyon-merlegek
Nyitókép: HVG / Túry Gergely
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.