Egy ország kezd rádöbbenni arra, kicsoda Jellinek Dániel

Az egyik leggazdagabb magyart először előállították, majd letartóztatták, a magyar lakosság pedig úgy megismerte a nevét, mint korábban sohasem.

  • HVG

„A nyomozók előállították az egyik leggazdagabb magyart, Tiborcz István üzlettársát, Jellinek Dánielt és Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori vezérigazgatóját” - jelentette be Magyar Péter a “hírt”. Ami addig nem volt hír, amíg a miniszterelnök be nem jelentette.

Mindenesetre igaz volt, A HVG információi szerint kedd reggel házkutatás történt a két üzletembernél.

Két nappal később pedig már az volt a hír, hogy a két üzletembert letartóztatták. A két férfit a Volán-ügyben játszott szerepük miatt gyanúsítja vesztegetéssel és más korrupciós bűncselekményekkel a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A Fővárosi Törvényszék szóvivője a tárgyalást követően arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ügyben eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság két személy letartóztatásáról döntött, de nem nevezték meg őket.

https://hvg.hu/gazdasag/20260915_jellinek-daniel-eloallitas-kozlemeny-indotek-cegcsoport

Jellinek Dánielt 355 milliárd forintos becsült vagyonával az ország hetedik leggazdagabb embereként tartják számon, ő az Indotek Group vezetője és Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének is üzlettársa. Szivek Norbert pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója volt abban az időben, amikor az MNV gyakorolta a Volán-társaságok tulajdonosi jogait, és a gyanú szerint nagyjából 10 milliárdos vagyoni hátrány keletkezett amiatt, hogy használt autóbuszokat szereztek be – jelentős túlárazással.

Az biztos, hogy a csóró öltönyös gimnazistából ingatlanmágnássá, Tiborcz üzlettársából vezetőszáron előállított gyanúsítottá lett Jellinek Dániel még sosem érdekelte annyira a magyar internetezőket, mint a napokban, előállítása és letartóztatása hírére.

Ami az elmúlt hónapokat illeti:

Jellinek, 3 hónap a Google-keresésekben
Google Trends

Az elmúlt 5 évet tekintve pedig:

Jellinek, 5 év a Google-keresésekben
Google Trends

A Google Trends eszköz lehetővé teszi, hogy adott időtartamon belül vizsgáljuk keresőszavak, témakörök népszerűségét. Fontos viszont tudni, hogy a statisztika nem a keresések számát, hanem azok relatív népszerűségét mutatja. A megadott időtartamon belül meghatározott 100 százalékhoz képest látni a keresések intenzitásának alakulását.

A korábbi, a jelenlegivel össze sem mérhető érdeklődések mögött Jellinek számlagyáros büntetőügye (2024 vége, 2025 eleje), illetve az érdekeltségében álló Indotek-csoport beszállása a hazai Auchan-láncba (2023 ősze), majd az itteni Auchan megszerzése (2026 közepe) állnak.

Figyelünk, mire kíváncsiak olvasóink. Cikkünk írásában segítségünkre volt a Google Trends. Ez a tartalom a Google-lel fennálló fizetett partnerség része, amely a Google Trends népszerűsítését szolgálja.

Hozzászólások