Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz – írta meg a HVG vasárnap. Az ukrán állami vállalat erről a Mollal írt alá memorandumot, a hazai olajtársaság pedig újabb információkat közölt az ügyben.
Azt írták: az európai együttműködés jegyében az európai országok kölcsönösen segítik egymást stratégiai kőolaj- és egyéb szénhidrogéntermék-készleteik tárolásában, és ha kell, a szükséges kapacitások biztosításában. Ennek részeként a Mol-csoport is tárol Magyarországon több olyan készletet, amely EU-s és EU-n kívüli ország stratégiai készleteinek a részét képezik.
A Naftogazzal kötött szándéknyilatkozat ebbe a nemzetközi együttműködési keretbe illeszkedik: a technikai feltételeket, a pénzügyi lehetőségeket vizsgáljuk és feltérképezzük, hogy milyen környezetvédelmi, biztonsági és hatósági előírásokat kell követni. Ez a folyamat akár több évet is igénybe vehet.
A Mol szerint „az út legelején tartanak”, arról állapodtak meg az ukrán partnerrel, hogy érdemes elgondolkodni a magyarországi tároláson, hiszen van potenciál a két ország energetikai együttműködésében.
Az olajtársaság szerint ebben a korai stádiumban még nem volt szükség arra, hogy a magyar kormányt is bevonják az előkészítő munkálatokba. Amint elindul az érdemi vizsgálat, minden szükséges egyeztetést lefolytatnak a hazai hatóságokkal és döntéshozókkal.
Nyitókép: Hernádi Zsolt Mol-vezér a Mol-toronyban 2022-ben. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt