Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kassai Ákos, a társaság korábbi vezérigazgatója távozott a hétvégén, emellett az igazgatótanácsban betöltött...
Kassai Ákos, a társaság korábbi vezérigazgatója távozott a hétvégén, emellett az igazgatótanácsban betöltött funkciójáról is lemondott. A vezérigazgatói posztot Soós Csaba, elnök tölti be, aki egyben a társaság 40 százalékot meghaladó nagytulajdonosa is. Az Equilor szerint a piaci szereplők aggódva figyelik az E-Star háza tájáról érkező híreket, mivel az utóbbi néhány hónapban számos kérdésben született gyors döntés.
A vérfrissítésre az új IT-tagok kinevezése miatt kerülhetett sor, hiszen Pataki és Lantos érkezése óta megsokasodtak az átalakítási intézkedések. Ezt támasztja alá a február 3-ra összehívott rendkívüli közgyűlés is, amelyen egyebek mellett a könyvvizsgálót is lecserélik. A működés kapcsán az új grémium gatyába rázza a céget, amely idővel a részvényárfolyam emelkedésében is érezteti majd a hatását – vélik az Equilor elemzői.
Az alapján, hogy a cég két negyedévben sem teljesítette a menedzsment prognózisát, és a román projektet sem sikerült időben elindítani, a menedzsment átalakítása akár pozitív hír is lehet. Plusz érdekesség, hogy a részvény grafikonja is fordulós jeleket mutat a hosszú esés után.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.