Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ma még csak találhatni lehet, mekkora politikai balhé lesz abból, hogy kiderült: Simicska Lajos áll a Közgép mögött.
Ma még csak találhatni lehet, mekkora politikai balhé lesz abból, hogy kiderült: Simicska Lajos áll a Közgép mögött. Az inkább vicces, hogy az új, egypárti Fidesz-alaptörvény rendelkezése miatt kellett nyilvánosságra hozni a cég valódi tulajdonosát, s lett egyértelmű: az állami megrendelésekkel szépen kitömött cég véletlenül a Fidesz mögött álló legfőbb pénzemberé.
Korábban is voltak erre utaló sejtések a sajtóban, üzlettársa, Nyerges Zsolt birodalma feltérképezésre került, de igazából senkit sem érdekelt.
A sztorit tegnap hozta a Népszabadság, most felkerült a netre az állítást igazoló dokumentum, az atlatszo.hu portál jóvoltából, annak Facebook-oldalára.
A Fidesz-kommunikáció nyilván megpróbálja majd agyonhallgatni a dolgot, az ellenzék erejét, érintettségét és elfogadottságát látva korántsem biztos, hogy át tudják vinni az üzenetet az emberek agyába arról, hogy a Fidesz is legalább annyit lop, mint a szocialisták - ha nem többet. Mert józan paraszti ésszel nézve a dolgokat könnyű ezt vélelmezni, annyival kiegészítve, hogy a mostaniak közül kevesebben vannak benne és ügyesebben csinálják.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.