Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Szinte biztos, hogy nem a karácsonyi szezon elején piacra dobott új Nokia okostelefonnal hódítja majd vissza a finn...
Szinte biztos, hogy nem a karácsonyi szezon elején piacra dobott új Nokia okostelefonnal hódítja majd vissza a finn cég a tőle elpártolt fogyasztókat. A Windows op-rendszerével futó Lumia 800-as a kedvező szakmai fogadtatása ellenére sem lesz képes arra, hogy a Nokia ázsióját érdemben javítsa, hiszen még a cég régi, Symbian rendszerével üzemelő okostelefonjai is tízszer nagyobb népszerűségnek örvendnek, mint a Windows-os társaik.
Az elemzők szerint az okostelefonok piacán a Google Androidja és az Apple iOS-e mellett nem lesz helye a Windows operációs rendszerrel futó telefonoknak. Az Exane BNP Paribas felmérése szerint az európai vásárlók mindössze két százaléka emelné le a boltok polcairól a Nokia új okostelefonját, elsősorban épp operációs rendszere miatt.
A Microsoft rendszerén futó okostelefonok piaci részesedése is épp ekkora világszerte - 2 százalék, míg az Androidos telefonok a piac közel 50 százalékát, az Apple pedig 15-20 százalékát tudhatja magáénak.
A Nokia az új okostelefonoktól várta a fényt az alagút végén, ám a Lumia közel sem tökéletes. Szoftverhibából fakadóan az új modell akkumulátora gyorsan merül, a hibajavításra 2012 év elejéig várni kell. A Microsoft sem bízik teljes mértékben a Nokiával való együttműködés sikerében, hiszen op-rendszerét a finnek riválisainak is rendelkezésére bocsátja.
Az elemzők további kudarcokra számítanak a Nokiánál, annak ellenére, hogy a hagyományos mobiltelefonok piacán a cég még mindig egyeduralkodó. A Symbian-rendszerű okostelefon-modellek kifutása újabb bevételkiesést okozhat, a Windows modellek sikertelensége pedig borítékolható, így nem csoda, ha egyre többen eladásra ajánlják a Nokia részvényeit, amelyek a Lumia október 26-iki bemutatása óta több mint 20 százalékot zuhantak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.