Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A várakozásoknak megfelelően a Fidesz gazdasági hátországát irányító Simicska Lajos cégeinek ajánlatát tartotta a...
A várakozásoknak megfelelően a Fidesz gazdasági hátországát irányító Simicska Lajos cégeinek ajánlatát tartotta a legjobbnak a BKV a közlekedési cég reklámfelüleieinek értékesítésére kiírt pályázaton. A hvg.hu cikke emlékeztet rá, hogy a vesztes pályázók szerint már a pályázat kiírása is olyan volt, hogy Simicskának álljon a zászló, ezért lehet az eredményt papírformának nevezni.
Pikáns viszont, hogy az eddig szerződésben álló vállalkozó többet fizet, mint amivel a Simicska-cégek nyernek. Az sem semmi, hogy a BKV a tenderről kilökte azt a céget is, melyben 25 százalékban tulajdonos.
A történetnek azonban ezzel még nincs vége, az egyik kizárt pályázó több hatósághoz is panaszt nyújtott be, uniós szintig is elmegy.
Végül egy ide illő mai mondat Orbán Viktortól: "a megújuló Magyarországon nem az összeköttetések és az ügyeskedés, hanem csak az igazi teljesítmény számít."
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.