2004 novemberében a berlini Kunst-Werkében nyílna a tárlat, amely muzeológiailag indokolt lenne, hiszen számos mű foglalkozott és foglalkozik ma is az egykori RAF, illetve Baader-Meinhof csoport tagjaival. Hogy csak a nálunk is ismerteket említsük: Heinrich Böll Katharina Blum elvesztett tisztessége című kisregénye, a belőle készült 1975-ös film és későbbi színpadi adaptáció a terrorizmus bonyolult társadalmi hatásait boncolgatja. Volker Schlöndorff műve, A lövés utáni csend (2000) az NDK-ba menekült ex-terroristák életét dolgozza fel. Margaretha von Trotta filmje, az Ólomidő (1981) két testvér története, s bevallottan a börtönben meghalt RAF-alapítótag, Gudrun Ensslin életéből indult ki; őt ügyvédként egykor éppen Otto Schily védte.
Számos dokumentumfilm és könyv, fikciós mű vizsgálja közvetve vagy közvetlenül Németország második világháború utáni legsúlyosabb konfliktusát, az évtizedekig elhúzódó belső gerillaháborút s annak következményeit. A kiállítás sem a RAF-ról, hanem a szervezet recepciójáról, a történtek feldolgozásáról szólna. A legnevesebb áldozatok családtagjai azonban felháborodásukat fejezték ki, attól tartva, hogy a kiállítás dicsőíti Andreas Baadert, Ulrike Meinhofot és a RAF három generációját, s a mitikussá magasztosult városi gerilla-életformát. A RAF áldozatai közt volt Hans-Martin Schleyer, a Munkaadók Szövetségének 1977-ben elrabolt és meggyilkolt elnöke, Detlev Karsten Rohwedder, az állami cégek, egykori NDK-vállalatok privatizációjával foglalkozó német hivatal 1991-ben megölt főnöke, valamint Alfred Herrhausen, a német jegybank szerepét betöltő Deutsche Bank 1989-ben meggyilkolt elnöke, akinek történetét - amúgy egy terroristáéval párhuzamba állítva - szintén dokumentumfilm tárja fel. Schleyer és Rohwedder családja a kormányhoz intézett levelében kifogásolta a tervezett kiállítást, Gerhard Schröder kancellár ennek nyomán felülvizsgálatot rendelt el a 100 ezer eurós szövetségi támogatás ügyében.
A vitában a sajtó is állást foglalt, a Die Welt támadta az ötletet, hangsúlyozva a családtagok fájdalmát, a Die Tageszeitung viszont védelmébe vette, mondván, "fontos és összetett" jelenségről van szó. A RAF története éppúgy szól az erőszak kultuszáról, mint a végletekig vitt politikai aktivitásról, véli a lap, a családtagok fájdalma pedig nem elégséges ok egy történelmi vizsgálódást célzó tárlat leállítására; az erre tett erőfeszítések a művészi kifejezés szabadsága elé emelnének gátat.
A kiállítás tanácsadó intézményei, a hamburgi Társadalmi Kutatások Intézete és a Szövetségi Politikai Oktatóközpont egyelőre visszakoznak: bejelentették, az előkészítésben való részvételüket feltelekhez kötik, melyek között szerepl a családtagokkal folytatott konzultáció is.
