Az NKÖM Édes anyanyelvünk című, 2003 októberében meghirdetett irodalmi és anyanyelvi pályázata, amely soha nem látott összegű díjat ajánlott meg, a kiírásakor botrányt kavart. Tíz-, hat-, illetve négymilliós pályadíjakat hirdettek meg vers, novella, gyerekirodalom és dráma kategóriákban, ám nem volt egyértelmű, egy műért lehet-e ekkora összegű díjat kapni. További kisebb összegű pályadíjak szerepeltek még anyalnyelvi tanulmány és az ún. örökhagyók kategóriában (az utóbbi életművek gondozására, kiadására szólt).

Az irodalmi szervezetek a minisztérium imázsjavító kísérletének nevezték a pályázatot, elhibázottnak minősítették a kiírást, és az egész ügyet az irodalom valódi finanszírozási problémáit elfedő akciónak tekintették.

A kiírást aztán a minisztérium meg is változtatta. A vers kategóriát verseskötetre módosította, a novella kategóriában pedig preferálta, ha valaki kötettel pályázik. Az új kiírás azonban nem tartalmazott új határidőt (maradt a 2004. január 22.), és az NKÖM honlapján a kihirdetés dátumát is változatlanul hagyták.

A pályázat ügye kiindulópontként szolgált az irodalmi szervezetek és a minisztérium megkezdett, majd megrekedt tárgyalássorozatán, amely egy lehetséges irodalmi törényt próbál körvonalazni. A kezdeti tiltakozás ellenére az írószervezetek végül is elvállalták, zsűritagokat delegálnak a pályázati anyagokat elbíráló testületbe.

Hiller István kultuszminiszter több ízben azzal védte a pályázati kezdeményezést, hogy az "követ dobott az állóvízbe", és azt várta tőle, új tehetségeket dob majd felszínre.

Összesen 3651 pályamű érkezett be, a pályázat jeligés volt. Minden díjat megosztva adott ki a zsűri. A zsűribe nyolc írószervezet delegált tagokat: a Magyar Írószövetség, a Magyar Írók Egyesülete, a Magyar PEN Club, a Fiatal Írók Szervezete, a Szépírók Társasága, a Független Írók Egyesülete, a József Attila Kör és az Írók Szakszervezete. A szépirodalmi kategóriákban nyolc-nyolctagú előzsűri válogatott, a döntést aztán az öttagú főzsűri (Göncz Árpád, Jókai Anna, Lator László, Grétsy László, Ördögh Szilveszter) hozta. A nyelvi tanulmányok kategóriájában öttagú előzsűri volt, az életműkidás kategóriában egyből a főzsűri döntött.

A tegnap kihirdetett eredmények listáján valóban a sokféleség látszik, vannak már beérkezett, elismert szerzők és új, még ismeretlen nevek is. Bár az első helyezettek között gyakorlatilag nincsenek újdondászok. A vers (verseskötet) kategória első helyzettjei (2-2 millió forint) között Tóth Krisztina és Térey János, Takács Zsuzsa régóta elismert nevek, a novella kategória elsői (5-5 millió), Kőrösi Zoltán és Majoros Sándor is jelen vannak az irodalmi köztudatban.

A második-harmadik helyeken már vannak ismeretlen nevek. Bartos Aranka vagy Vida Gábor neve bizonnyal új, ám hogy valódi felfedezésről van-e szó, csak akkor derül ki, ha megjelennek a művek. Kiadók érdeklődéséről egyelőre nem tudni, Hiller István miniszter a kihirdetéskor tartott beszédében a magyar és az országban aktív multinacionális vállalatokat szólította fel, támogassák a nyertes művek kiadását.

A dráma kategória nyertesei (5-5 millió), Gosztonyi János és Forgách András kipróbált színpadi szerzők, a második helyezett Vörös Istvánnak nemrégiben volt első premierje, ám költőként már befutott. Furcsa - bár a kiírásnak nem mond ellent -, hogy ő maga zsűritag volt a versek előválogatásánál. A gyermekirodalom több új nevet dobhat a köztudatba, Barcza Lászlóné vagy Kapuvári Lídia is nyert a már rutinos Békés Pál és a regényíróként ismert Péterfy Gergely mellett.

A jelentés az anyanyelvről kategóriát két témakörben írták ki. A tudományos igényű feltáró dolgozat az anyanyelv mai állapotáról alcímmel meghirdetett pályázaton a megosztott első díjat (1,25-1,25 millió) a kaposvári Király Lajos és a beregszászi Gabóda Béla nyerte el.

Az életmű kötetek kiadására meghirdetett örökhagyók kategória díjazottjai: Gál Sándor, Faludy György, Marton Mária, illetve a Serdian Nemzetközi Kiadó.

Hogy létrejött-e az a fajta felfedezés-élmény, amelyet Hiller várt ettől a pályázattól, az egyelőre eldönthetetlen. Az a mítosz, hogy fiókok mélyén remekművek hevernek, hamisnak bizonyult, hiszen nincs (színvonalas) szöveg, ami ne találna publikációs felületet. Jó volna, ha a díjnyertes művek mihamarabb napvilágot látnának, így kiderülne, volt-e értelme odaítélni ezeket a díjakat, vagy mindez csak egyszeri hozzájárulás marad az írók megélhetési költségeihez.

Meg az is elválna, hogy a pályázat ténye reflektorfénybe állítja-e a műveket és a szerzőket. Valószínű, hogy legalább az első helyezettek pályázat és díj nélkül is kiadót találtak volna, hisz többségüknek már eddig is volt. Hiller István mindenesetre már jelezte, jövőre is szeretne ilyesféle pályázatot.