Kihirdették a kultusztárca százmilliós irodalmi pályázatának nyerteseit. Amint várható volt, megosztott díjak születtek. Már jólismert nevek és debütánsok is a névsorban, valamint egy zsűritag is. Hogy volt-e értelme a pályázatnak, nehezen dönthető el.

Az NKÖM Édes anyanyelvünk című, 2003 októberében meghirdetett irodalmi és anyanyelvi pályázata, amely soha nem látott összegű díjat ajánlott meg, a kiírásakor botrányt kavart. Tíz-, hat-, illetve négymilliós pályadíjakat hirdettek meg vers, novella, gyerekirodalom és dráma kategóriákban, ám nem volt egyértelmű, egy műért lehet-e ekkora összegű díjat kapni. További kisebb összegű pályadíjak szerepeltek még anyalnyelvi tanulmány és az ún. örökhagyók kategóriában (az utóbbi életművek gondozására, kiadására szólt).

Az irodalmi szervezetek a minisztérium imázsjavító kísérletének nevezték a pályázatot, elhibázottnak minősítették a kiírást, és az egész ügyet az irodalom valódi finanszírozási problémáit elfedő akciónak tekintették.

A kiírást aztán a minisztérium meg is változtatta. A vers kategóriát verseskötetre módosította, a novella kategóriában pedig preferálta, ha valaki kötettel pályázik. Az új kiírás azonban nem tartalmazott új határidőt (maradt a 2004. január 22.), és az NKÖM honlapján a kihirdetés dátumát is változatlanul hagyták.

A pályázat ügye kiindulópontként szolgált az irodalmi szervezetek és a minisztérium megkezdett, majd megrekedt tárgyalássorozatán, amely egy lehetséges irodalmi törényt próbál körvonalazni. A kezdeti tiltakozás ellenére az írószervezetek végül is elvállalták, zsűritagokat delegálnak a pályázati anyagokat elbíráló testületbe.

Hiller István kultuszminiszter több ízben azzal védte a pályázati kezdeményezést, hogy az "követ dobott az állóvízbe", és azt várta tőle, új tehetségeket dob majd felszínre.

Összesen 3651 pályamű érkezett be, a pályázat jeligés volt. Minden díjat megosztva adott ki a zsűri. A zsűribe nyolc írószervezet delegált tagokat: a Magyar Írószövetség, a Magyar Írók Egyesülete, a Magyar PEN Club, a Fiatal Írók Szervezete, a Szépírók Társasága, a Független Írók Egyesülete, a József Attila Kör és az Írók Szakszervezete. A szépirodalmi kategóriákban nyolc-nyolctagú előzsűri válogatott, a döntést aztán az öttagú főzsűri (Göncz Árpád, Jókai Anna, Lator László, Grétsy László, Ördögh Szilveszter) hozta. A nyelvi tanulmányok kategóriájában öttagú előzsűri volt, az életműkidás kategóriában egyből a főzsűri döntött.

A tegnap kihirdetett eredmények listáján valóban a sokféleség látszik, vannak már beérkezett, elismert szerzők és új, még ismeretlen nevek is. Bár az első helyezettek között gyakorlatilag nincsenek újdondászok. A vers (verseskötet) kategória első helyzettjei (2-2 millió forint) között Tóth Krisztina és Térey János, Takács Zsuzsa régóta elismert nevek, a novella kategória elsői (5-5 millió), Kőrösi Zoltán és Majoros Sándor is jelen vannak az irodalmi köztudatban.

A második-harmadik helyeken már vannak ismeretlen nevek. Bartos Aranka vagy Vida Gábor neve bizonnyal új, ám hogy valódi felfedezésről van-e szó, csak akkor derül ki, ha megjelennek a művek. Kiadók érdeklődéséről egyelőre nem tudni, Hiller István miniszter a kihirdetéskor tartott beszédében a magyar és az országban aktív multinacionális vállalatokat szólította fel, támogassák a nyertes művek kiadását.

A dráma kategória nyertesei (5-5 millió), Gosztonyi János és Forgách András kipróbált színpadi szerzők, a második helyezett Vörös Istvánnak nemrégiben volt első premierje, ám költőként már befutott. Furcsa - bár a kiírásnak nem mond ellent -, hogy ő maga zsűritag volt a versek előválogatásánál. A gyermekirodalom több új nevet dobhat a köztudatba, Barcza Lászlóné vagy Kapuvári Lídia is nyert a már rutinos Békés Pál és a regényíróként ismert Péterfy Gergely mellett.

A jelentés az anyanyelvről kategóriát két témakörben írták ki. A tudományos igényű feltáró dolgozat az anyanyelv mai állapotáról alcímmel meghirdetett pályázaton a megosztott első díjat (1,25-1,25 millió) a kaposvári Király Lajos és a beregszászi Gabóda Béla nyerte el.

Az életmű kötetek kiadására meghirdetett örökhagyók kategória díjazottjai: Gál Sándor, Faludy György, Marton Mária, illetve a Serdian Nemzetközi Kiadó.

Hogy létrejött-e az a fajta felfedezés-élmény, amelyet Hiller várt ettől a pályázattól, az egyelőre eldönthetetlen. Az a mítosz, hogy fiókok mélyén remekművek hevernek, hamisnak bizonyult, hiszen nincs (színvonalas) szöveg, ami ne találna publikációs felületet. Jó volna, ha a díjnyertes művek mihamarabb napvilágot látnának, így kiderülne, volt-e értelme odaítélni ezeket a díjakat, vagy mindez csak egyszeri hozzájárulás marad az írók megélhetési költségeihez.

Meg az is elválna, hogy a pályázat ténye reflektorfénybe állítja-e a műveket és a szerzőket. Valószínű, hogy legalább az első helyezettek pályázat és díj nélkül is kiadót találtak volna, hisz többségüknek már eddig is volt. Hiller István mindenesetre már jelezte, jövőre is szeretne ilyesféle pályázatot.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Megszűnhet egy legendás márka: felszámolják a Traubi gyártóját

Megszűnhet egy legendás márka: felszámolják a Traubi gyártóját

"Könnygáz helyett kéjgázt!" – Újabb nagyszerű mémek jöttek a rabszolgatörvényhez

"Könnygáz helyett kéjgázt!" – Újabb nagyszerű mémek jöttek a rabszolgatörvényhez

A Kossuth téri tüntetés miatt kivonult a pécsi ellenzék a közgyűlésről

A Kossuth téri tüntetés miatt kivonult a pécsi ellenzék a közgyűlésről

Ha ez nem trükkfelvétel, akkor már most az idei karácsonyi szezon legszebb fotója

Ha ez nem trükkfelvétel, akkor már most az idei karácsonyi szezon legszebb fotója

24 éves törvényre hivatkozva állítja kamera elé a rendőrség a tüntetőket

24 éves törvényre hivatkozva állítja kamera elé a rendőrség a tüntetőket

Felüljárónak rohant egy vonat Ankarában

Felüljárónak rohant egy vonat Ankarában