Oláh Kálmán, a hazai jazzélet kiemelkedő zongoristája, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora tanára, az...

Oláh Kálmán, a hazai jazzélet kiemelkedő zongoristája, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora tanára, az “Ellentétek és párhuzamok” c. legújabb lemezét mutatja be triójával. A japán-amerikai MA Records által megjelentetett lemez a klasszikus zene, a népzene és a jazz egy speciális ötvözetét hozta létre. A lemezen J. S. Bach Goldberg variációinak motívumaira épített saját feldolgozások mellett, Oláh Kálmán “Variációk egy népdalra” c. öt tételes műve hangzik el, amely egy tradicionális magyar népdalra komponált, illetve improvizált tételekből áll. Az Oláh Trió másik két tagja a jól ismert nagybőgős, Egri János, és a New Yorkban élő fiatal dobos, Németh Ferenc. Az estén vendégművészként Tony Lakatos szaxofonos és az amerikai vibrafonos, David Friedman is fellép.

Augusztus 12, este 8 óra, Pesti Vármegyeháza Díszudvara, Budapest, V. Városház u. 7.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nincs türelmi idő, büntetik a parlagfűirtást elmulasztókat

Nincs türelmi idő, büntetik a parlagfűirtást elmulasztókat

Epilepsziás rohamot kapott egy utas a Wizz Air járatán

Epilepsziás rohamot kapott egy utas a Wizz Air járatán

Ashley Cole visszavonul

Ashley Cole visszavonul

Felhős lesz a hosszú hétvége

Felhős lesz a hosszú hétvége

Négy beteget agyonvert egy infúziós állvánnyal, kilencet megsebesített egy alkoholbeteg Romániában

Négy beteget agyonvert egy infúziós állvánnyal, kilencet megsebesített egy alkoholbeteg Romániában

Békés átmenet jöhet Szudánban

Békés átmenet jöhet Szudánban