Egy távoli galaxisban

Emlékszik még valaki a Step együttesre? A nyolcvanas évek "one hit wonder" , vagyis egyslágeres popformációjának Igen című dala a jobboldal népszavazási kampányában tűnt fel – többek között a Hír TV-n, egy nagygyűlésről szóló tudósításban énekelte Keresztes Ildikó – s érezni lehetett, az érzelmi húrokat pengető kampány képek és hangok sosem látott-hallott özönét zúdítja ránk a december 5. előtti napokban.

„Igen, igen, igen, mert élni kell” – hangzott fel a dal, Flipper Öcsi és Kisszabó Gábor Beatles-zakókba bújt egykori együttesének slágere. Lám, mennyit számít a kontextus; ki gondolta volna, hogy az Örvendj Magyarország! mellé épp ez a szám kéredzkedik fel a jobboldal hit-listájára. A zene a népszavazási vitában is szerepet kapott: Tőkés László egy régi népi éneket dalolt el a televízióban a miniszterelnökkel folytatott vitában. A dal kétségtelenül szép volt („Szállást keres a Szent Család / senki sincs, ki helyet ád…”), de aki ingadozott, ettől nem lett okosabb; nem véletlen, hogy a magyar demokrácia történetében politikai vitában még senki sem használta eszközként a dalolást. Zavarba is hozta a jelenlévőket, Duray Miklós kivételével, aki szintén elsősorban nem érvekkel, hanem érzelmi töltekezéssel készült fel erre a televíziós megmérettetésre.

Nyomtatott politikai agitkák Tekintse meg képgalériánkat!!

Popzenészek, színészek agitációja ügyek, nemek és igenek mellett rendben volna, ám akadt olyan kolléga, aki arra hivatkozott, ha élne, Bubik István igennel szavazna. Volt olyan lap, amely az elhunyt színészt is felhasználta az agitációban s mindez talán túlmegy a politikai vélemény-nyilvánítás, meg persze a jó ízlés határain. 

Ismert arcok csatasorba állítása választási célok mellett, a magyar politikai élet hagyományos, de 2002 óta különösen felerősödött eszköze. Bár, nem tudom, jó-e ha egy-egy muzsikusra ránézve azonnal tudjuk, hova is szavaz s egy lemez megvásárlása is óhatatlanul napi politikai kérdésekről szóló véleménynyilvánítássá válik.

Amikor az autóban ülve, a Petőfi Rádión egyszer csak gyerekkorom hőse, Hargitai András jelentkezett, hogy egy társadalmi célú hirdetésben, két semleges bevezető mondat után a lényegre térjen (szavazzunk igennel), éreztem, régi nagy sportolóink itt jelentős szerephez juthatnak. „A Magyarország-Románia UEFA-torna döntőn a román csapat játékosa, Jakab Sándor kihagyott egy 11-est. Örökké üldözött lett Romániában, el kellett szöknie. Épp ezért kérlek titeket: gyertek el december 5-én szavazni” – tegezett le minden olvasót a Nemzeti Sportban egész oldalas hirdetésben Mészöly Kálmán múlt csütörtökön. Hirtelen nem értettem, mi összefüggés van a büntető és a kékszínű, magyar útlevél között, s David Beckhamtől, Roby Baggion át Szűcs Lajosig sok mindenki eszembe jutott, de aztán megértettem, itt alig burkolt románozás zajlik egy egykori romániai magyar labdarúgó kontójára.  Mészöly mellett egy másik, mérsékelt hangú hirdetésben aztán megjelent a sportolók színe-java: Nagy Tímea, Gyulai Zsolt, Kásás Zoltán és persze az Aranycsapatból Grosics Gyula és Buzánszky Jenő.

Az utolsó napokban felpörgött a kampány. Egy hetilap, címlapján a „Nem, nem, soha” vegyes érzelmeket kiváltó jelszavát parafrazeálta, s „Igen, igen, mindörökké”-re fordította át, részben a fanatikus jelmondatok, részben a szakrális imaforma retorikai készletéből  merítve.

És megindult a győzködő e-mailek özöne is. A szoci-párti spamek harcos hulláma: a kormányoldalról ismerős hisztérikus számháború; mi menyibe is kerülne, meg a jogszabályok fontoskodó értelmezése hetven kilobájtban, távoli jóakaróktól.  Ennél azért rafináltabb anyagok is keringtek a világhálón. Légy te is Mikulás! – hívott fel egy jópofa animált GIF, rajta egy Superman-szerű Mikulás figurával, viccesen arra ösztökélve minket, tegyünk igent a csizmába. Érkezett egy fotó, amelyen egy valószínűleg indiai viadukt látható, amelyen hatalmas tömegű menekülő vagy vándorló kel át, fürtökben lógva egy vasúti szerelvényről, s a kommentár azt állította, ilyen lesz Ártánd, ha az igenek győznek.

A kampányban és utózöngéiben érdekesen jelent meg a populáris kultúra néhány, a politika által eddig elhanyagolt műfaja. A Fidesz-MPSZ „2 Igen” című kampánylapjában egy comic strip (képregény csík) is helyet kapott. A némileg szimplifikált szüzsében egy nyugdíjast foszt meg mindenétől a privatizáció. Se az áramot nem tudja kifizetni, se az ebédjét, de még a mentő se viszi el, mert nincs pénze. A megoldás pedig egyszerű: igennel kell szavazni.

A kampánylap amúgy a kisgyermekével tévé-hirdetésekben is szereplő édesanyát is felvonultatja, a szlogen társaságában: Az egészség nem üzlet! Nem éppen szerencsés a mondat, nekem azonnal az ugrott be: persze, hogy az egészség nem üzlet, csak a betegség lehet az, hiszen akkor vesszük igénybe az egészségügyi intézmények szolgáltatásait. Az „egészségünk nem eladó” – akarta volna sugallni a szlogen.

A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a népszavazás másnapján, az érvénytelen szavazás miatti csüggedésében, honlapján fekete képernyővel jelentkezett. Rajta lentről felfelé egy fehér szöveg futott lassan, amely nemzethalált – mi egyebet? – vizionált. Olyasmi volt, mint a Csillagok háborúja legendás főcíme, s egyben arról is tanúskodott, készítői hol járnak: réges-régen, abban a bizonyos távoli galaxisban. Az MVSZ egy nap múlva újított, elbukó turulmadarat stilizált a weboldalra, majd ezt is lecserélte. A Jobbik pedig Petőfi Sándor egyik elkeseredett versét húzta elő.

Holt költőkkel kampányolni a legkevésbé kockázatos: egy idézet jelentését teljességgel meg tudja változtatni a szövegkörnyezet. Ám egy egész élet kontextusát nem ildomos utólag megváltoztatni, előrángatva történelmünk és kultúránk, történetesen a mai határokon kívül született, vagy élt nagyjait, Rákóczi Ferenctől Ady Endréig, hogy bizony ők ma nem lehetnének magyar állampolgárok. Ha már megbűnhődtük, legalább ne keverjük össze a múltat s jövendőt.