Ezt a tragédiát szovjet részről úgy leplezték, hogy az elhurcoltakat egyszerűen hadifogolynak nyilvánították, pedig a foglyok jelentős része civilként került fogságba. – mondta el Stark Tamás a Magyar Tudományos Akadémia történettudományi intézetének tudományos főmunkatársa.

Hangsúlyozta: nem spontán, hanem szisztematikus folyamatról volt szó, a moszkvai vezetés már 1943-ban megtervezte, miként használják fel az ellenséges országok munkaerejét. A szovjet fogságba esett magyarok száma 600-700 ezer lehetett, közülük legalább 250 ezren civilek.

A magyar foglyok többsége kényszermunkatáborban élt, és minden nagy beruházásban részt vett. Ott voltak a Bajkál-Amúr vasútvonal, a Bratszki erőmű, különböző csatornák, valamint a Kijevet Moszkvával, illetve a Moszkvát a Fekete-tengerrel összekötő utak építésén. Az elhurcolt civilek átlagéletkora 25 év volt és a kényszermunkások harmada soha nem láthatta viszont hazáját.

A kérdés másik szakértője, Bognár Zalán történész, a Károli Gáspár Egyetem adjunktusa elmondta: a nagy számú civil elhurcolását alapvetően a harminc milliós emberveszteséget elszenvedő Szovjetunió hatalmas munkaerőhiánya indokolta. Kifejtette: a Szovjetunió a magyarokkal szemben hivatalosan nem mondta ki a kollektív bűnösség elvét, a gyakorlatban viszont alkalmazta.