Decemberben nyit a Jövő Háza?

A Millenáris Kht. a program megvalósítása érdekében két közbeszerzési eljárást indított, az egyiket 800 millió, a másikat 200 millió forint keretösszeggel - jelentette be Kovács Kálmán informatikai miniszter.

  • MTI MTI
Decemberben nyit a Jövő Háza?

A Jövő Háza a tervek szerint decemberben nyílik meg a budapesti Millenáris Parkban - közölte Kovács Kálmán. A 800 millió forintos közbeszerzési eljárás tizenöt (plusz-mínusz 20 százalék) kiállítási installáció fejlesztését, előkészítését, telepítését, és üzembe helyezését célozza meg, míg a 200 millió forint keretösszeggel indított közbeszerzés három külföldi - egy tengerentúli és két európai - kiállítás budapesti megvalósítására hivatott.

Várhatóan szeptemberben nyílik meg felújított formában a Csodák Palotája a park D csarnokában, míg a Jövő Háza állandó kiállításának központja a B épület lesz - mondta Szabó Szergej, a Jövő Háza Program igazgatója.
 


 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.