szerző:
MTI

A nemzetközi sajtó elismerően számol be a budapesti Művészetek Palotája megnyitásáról, a ház értékeiről és programjairól.

"Pompás ház, gazdag programlehetőségekkel " - írja a Die Presse című osztrák lap cikkírója.  Daniela Tomasovszky nem az első újságíró, akiben felmerült, hogy párhuzam mutatkozik a londoni South Bank és a budapesti Millenniumi Városközpont között, és kiemeli, hogy a beruházás a magántőke bevonásával valósult meg. "A férjem nagyon boldog lett volna, ha ebben a pompás épületben vezényelhetett volna" - idézi Lady Valerie-t,  Solti György özvegyét a lap.

Egy teljes oldalon számolt be a Művészetek Palotájáról a The Evening Standard című londoni lap. "Budapest három év alatt csodálatos új koncerttermet épített. Miért épít London évtizedekig rosszakat?" - írja a lap, amely dicshimnuszokat zengett a koncertterem akusztikájáról, s lényegesen jobbnak tartva azt bármelyik londoni, vagy párizsi teremnél. A brit hatalmasok figyelmébe ajánlotta a Budapesten sikeresen alkalmazott finanszírozási konstrukciót. 

A Le Devoir című tekintélyes kanadai lap a megnyitót követő hétvégi számában megjegyezte: "A budapesti Művészetek Palotája követendő példa, igazi minta lehet Montreal számára." A The Wall Street Journal című amerikai gazdasági szaklap is méltatta a Művészetek Palotáját szép belső terei és gondosan tervezett funkcionalitása miatt és idézte Kocsis Zoltánt, aki szerint "ez a koncertterem jobb lesz, mint a luzerni vagy a birminghami Symphony Hall, de az is lehet, hogy már most jobb."
   

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Demján: a Művészetek Palotája olcsón épül

A budapesti Művészetek Palotája a világon bárhol létesülő hasonló épületegyüttesnél olcsóbban valósul meg - jelentette ki Demján Sándor, a TriGránit Fejlesztési Rt. elnöke kedden.

MTI Kult

Művészetek Palotája: 25 milliárddal kevesebbet fizet az állam

A tervezettnél mintegy 25 milliárd forinttal kisebb lesz az állami kötelezettségvállalás a Művészetek Palotájának fenntartására és üzemeltetésére - közölte a kormányszóvivő szerdán Budapesten, a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón szerdán.

MTI Kult

Megnyílt a Művészetek Palotája

Ünnepélyes ceremónia keretében megnyílt a Művészetek Palotája hétfőn Budapesten a Milleniumi Városközpontban, s benne megnyitotta kapuit a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum új otthona is.

Nyolc autó ütközött az M7-esen Velencénél a Balaton felé

Nyolc autó ütközött az M7-esen Velencénél a Balaton felé

Elítélték a “hollywoodi mészárost”, akinek az ügyében Ashton Kutcher tanúskodott

Elítélték a “hollywoodi mészárost”, akinek az ügyében Ashton Kutcher tanúskodott

Benzinkutat tarolt le egy autós az M3-ason – fotók a helyszínről

Benzinkutat tarolt le egy autós az M3-ason – fotók a helyszínről

Baranyi Krisztina nyerte az előválasztást Ferencvárosban

Baranyi Krisztina nyerte az előválasztást Ferencvárosban

A horvátok is lehagynák Magyarországot az euróbevezetéssel, csak van egy kis gond

A horvátok is lehagynák Magyarországot az euróbevezetéssel, csak van egy kis gond

Az ELTE oktatója otthagyja a katedrát, és a momentumos Cseh Katalin kabinetfőnöke lesz

Az ELTE oktatója otthagyja a katedrát, és a momentumos Cseh Katalin kabinetfőnöke lesz