A sorozat olyan bűnözők történetét dolgozza fel, akik nem követtek el véres merényleteket, mégis híressé váltak, miután elfogásuk során sikerült kijátszaniuk a rendőröket és nyomozókat – közölte a csatorna. Az egyelőre Embervadászat munkacímű sorozat egyik epizódja Ambrus Attila, a Viszkis rablóként elhíresült magyar bűnöző kalandos történetét dolgozza fel. Egy amerikai újságíró, Julian Rubinstein már korábban felfigyelt a jégkorongozóból bűnözővé vált férfi történetére. Három évig nyomozott Ambrus Attila után; felkereste ismerőseit és ellenségeit is, mielőtt megírta volna botránykönyvét "A whiskys rabló balladája" címen, amely világsiker lett.
A Embervadászat című sorozat történetírója az interneten böngészve bukkant a könyv által bemutatott érdekes történetre, s így került be a „modern Rózsa Sándor” a dokumentumfilm-sorozat szereplői közé – írja a sajtóközlemény. A Discovery stábja 1 hétig forgatott Magyarországon, s az itt készült interjúk alapján fogják bemutatni Ambrus Attila történetét. A stáb tagjai a nyomozásban részt vevő rendőrökkel és nyomozókkal beszélgettek, s Ambrust is meglátogatták a sátoraljaújhelyi fegyházban.
Samara Truster, a rablóról szóló epizódért felelős producer kellemes embernek tartja a Viszkist, s elmondta, hogy a sorozat készítőinek azért esett a választása a magyar bűnözőre, mert nálunk óriási népszerűségnek örvendett, s mert okosnak tartják – rendkívül ügyesen használta ki például az emberek szimpátiáját. Az Embervadászat munkacímű sorozatban érdekes eseteket ismerhetnek meg a nézők – mondta Samara Truster, példaként említve azt amerikai szenátort, aki úgy menekült el a rendőrség elől, hogy elhitette velük, a Bahamákon búvárbalesetet szenvedett és meghalt.
Ambrus Attila 1993 és 1999 januárja között 27 rablást követett el, s ezt követően, szökés közben fogták el a rendőrök a román-magyar határnál. A Viszkis rablónak azonban a – rendkívül biztonságosnak tartott - Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságból is sikerült megszöknie, de – újabb bűncselekményekkel tarkított - szabadsága nem tartott tovább 3 hónapnál - jelenleg Sátoraljaújhelyen, Magyarország legbiztonságosabb fegyházában tölti 15 éves büntetését.
A Viszkisről forgatott filmet a Discovery
Embervadászat munkacímmel 2005. április 11. és 17. között Magyarországon forgatta a Viszkis rablóról szóló dokumentumfilm epizódját a Discovery Networks Europe. A Discovery Channel számára készülő hatrészes sorozat hat különböző bűnöző történetét dolgozza fel, s jövőre látható a csatorna műsorán.
Magyar Péter szerint Fürcht Pál két ügyben is tanúskodni fog, és üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak is
Magyar Péter-bingót készített a Fidesz-frakció
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Karácsony: Egészen perverz, rossz hatékonyságú és mélységesen igazságtalan a fővárosi parkolás rendszere
A legamerikaibb arab uralkodó II. Abdullah jordán király, aki ügyes manőverezéssel tartja egyben országát
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Rekordsebességgel születtek meg a támogatási döntések,.