Lucas a hétvégén a Csillagok háborújának mintegy 30 ezer rajongója előtt Indianapolisban bejelentette: vállalta, hogy az HBO-nál félórás részekből álló rajzfilm- és tévéfilm-sorozatot indít.
A csillagháborús sorozat állítólag utolsó, A III. epizód - A Sith bosszúja című mozifilm-részét május 19-én mutatják be az Egyesült Államokban. Lucas a csillagháborús tévésorozatot háromdimenziós kivitelben akarja elkészíteni, és az első rész bemutatóját 2007-re, vagyis csillagháborús saga 1977-es kezdetének 30. évfordulójára ígéri. A sorozat forgatási munkái jövőre kezdődnek. A rendező Indianapolisban elmondta: csak az indítást vállalja magára, utána más projektekkel kíván foglalkozni.
A III. epizód közelgő bemutatására való tekintettel a hétvégi találkozó a Celebration III címet viselte, és ez volt az első alkalom, hogy Lucas - a korábbi és a legújabb epizódban szereplő több színész társaságában - a sorozat rajongóival találkozott. Warwick Davis brit színész, aki a II. epizódban Ewok Wicket szerepét alakította, úgy nyilatkozott: az összejövetel olyan volt, mint "egy nemzetközi csúcstalálkozó".
Tévésorozat lesz a Csillagok háborújából
A Csillagok háborúja folytatódik, igaz, csak a tévében. George Lucas rendező ezzel a jó hírrel lepte meg a világszerte igen népszerű sorozat rajongóit, akik attól tartottak, hogy a III. Epizóddal végképp befejeződik kedvenc sorozatuk.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.