A napilapok eladási mutatói 1984 óta általánosságban csökkenő tendenciát mutatnak, köszönhetően az elektronikus médiumok térnyerésének, melyek közül az amerikai kontinensen a kábeltévé és az internet hódítása vonja el a legtöbb médiafogyasztót az újságolvasástól.
Az amerikai újságok szövetségének adatai szerint a naponta átlagosan újságra költött összeg csökkent 1,9 százalékkal 814 amerikai napilapot alapul véve – derül ki a példányszámot auditáló szövetség (ABC) összegzéséből.
Az ABC szerint jelentős hatással van a piacra, hogy tavaly életbe lépett a telemarketinget tiltó amerikai törvény, mely azelőtt fontos eszköze volt az újságoknak az előfizetők toborzásához.
Míg 2000-ben még az új előfizetések 43,4 százalékát köszönhették a napilapok telemarketing tevékenységüknek, addig tavaly már csak 30,9 százalék volt ez a szám.
A csökkenésre reagálva a terjesztők igyekeznek egyszerűsíteni az előfizetések megkötésén és erősen propagálják a bankkártyás fizetést, mellyel könnyebb biztosítani az előfizetések folytonosságát.
Egyre kevesebb napilap fogy az Egyesült Államokban
A vezető amerikai napilapok eladásai 1,9 százalékkal csökkentek a márciussal véget ért féléves időszakban, az utóbb évek legrosszabb terjesztési mutatóit produkálva – közölte egy iparági csoport.
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
A Raiffeisen orosz leánybankjának adásvételéhez kérte Erős János az orosz elnök támogatását, sikertelenül.
Brüsszel feloldana Magyarországnak 4,2 milliárd eurót, az Erasmus+ és a Horizon Europe ismét elérhető lesz
Vadai Ágnes tanácsokat ad Óbudán, Gréczy Zsolt kvízesteket tart – nem hagyták az út szélén a parlamentből kieső ellenzéki képviselőket
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Trump a grönlandi megállapodással?
Az Akácfa utcai gyilkosság bűntetett előéletű gyanúsítottjai bedrogozva követhették el tettüket
Magyar a HVG posztja alatt üzent az ügyészségnek: Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen kis önérzetes latolok
Feljelentést tettek Fürcht Pál volt főügyész állítása miatt, amely szerint az ügyészségen megmondták, ki ellen lehet nyomozni
Fidesz: Szalay-Bobrovniczky beszerzései minden esetben indokoltak, célszerűek és jogszerűek voltak
Paul Lendvai: Trump bolondot csinál magából
Medián: Kicsit visszaesett a Tisza, de továbbra is népszerűbb, mint a választások idején
A „gyermekvédelmi” törvény személyesen is érintette azokat, akik európai szinten hozzák meg a döntéseket
Rápirított a GVH WhisperTonra, mert nem tartotta be a reklámozás szabályait
Sötét fordulatot vett a Mentőszolgálat sikersztorija
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
28 nagykövet visszahívása után.