szerző:
eurohirek.hu
Tetszett a cikk?

A három éve zárva tartó moszkvai Bolsoj Színház vezetőinek jelentősen csökkenteniük kell a tervbe vett felújítás költségeit, ha a már megkezdett munkát folytatni akarják. A beruházás vezetője azzal fenyegetőzik, hogy levonulnak, ha radikálisan lefaragják a költségvetésüket.

A kormány közölte: nem hajlandó 880 millió dollárt fordítani az épület felújítására, viszont a színház vezetősége szerint ennyibe kerül ez a munka. A Bolsoj vezetőjét felszólították, hogy 60 százalékkal csökkentse a felújítás költségvetését.

A kormány nem enged álláspontjából, s arra hivatkozik, hogy a felújításra kért pénzből tíz új színházat lehetne építeni. „De egyik sem lesz a híres Bolsoj!” - vág vissza a másik oldal.

A 180 éves épület rossz állapotban van, megmentéséhez strukturális javításokra van szükség. Meg kell erősíteni az alapokat és a falakat, fel kell újítani a színpadot, s a színházi technika is rég elavult. Az épület kialakítása természetesen a modern biztonsági előírásoknak sem felel meg.

Az igazgató szerint a kormány által felajánlott pénz csupán „kozmetikai ráncfelvarrásra” elég, a Bolsoj ennél többet érdemelne.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Kult

Felújítás miatt bezár a Bolsoj

A Bolsoj, a világhírű moszkvai Nagyszínház július elején csaknem három évre bezár: 800 millió eurónak megfelelő költséggel felújítják az orosz klasszicista stílusú épületet.

MTI/hvg.hu Kult

A botrányszerző sikere a Bolsojban

Noha a librettó szerzője a sokak által közellenségnek tekintett író, Vlagyimir Szorokin, a közönség tízperces tapssal díjazta a Rosenthal gyermekei című operát a moszkvai Nagy Színház (Bolsoj) szerdai bemutatóján. A premiert egy Kreml-hű ifjúsági mozgalom és nacionalista képviselők hasztalanul igyekeztek megakadályozni.