A 2005. évi Prima Primissima Díj magyar képzőművészet kategóriában
Jovánovics György szobrászművész helyett Gyulai Líviusz grafikusművész lett a harmadik jelölt. Lovassy Tamás, az alapítvány titkára magyarázatul hozzátette: "mivel Jovánovics nem vállalta a díj jelöltséggel járó feltételeit, az alapítványi szabályoknak megfelelően helyébe a következő legtöbb szavazatot kapott jelölt, Gyulai Líviusz lépett".
"Nem kívánok részt venni a jelölésben, illetve a díjat nem kívánom átvenni" - erősítette meg Jovánovics György, aki nem indokolta döntését.
Az alapítvány és a díj mellett működő társadalmi tanácsadó testület tíz kategóriában az idén is harminc művészt, tudóst, építészt és más közéleti személyiséget, kollektívát jelölt a Prima Primissima Díjra.
A díjat és az alapítványt 2003 nyarán alapította Demján Sándor üzletember, a TriGránit Rt. elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnökségének közreműködésével.
Prima Primissima: Jovánovics nem kér belőle
Jovánovics György szobrászművész, a Demján-féle Prima Primissima Díj egyik jelöltje nem kíván szerepelni a jelöltlistán, és ha megkapná, nem venné át a díjat.

Gulyás Gergely: Orbán jobb vámmegállapodást kötött volna Trumppal – kormányinfó élőben
Tóta W. Árpád: Van élet Orbán nélkül
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Őszre 9,5 millió alá csökkenhet Magyarország népessége
Egyszerű módszerrel csavarták ki az irodát egy végrehajtó kezéből, fellebbezés nincs
Szorulnak ki Matolcsyék az MBH Bankból, de titok is van a dologban
Jakus Ibolya: Fiatal Demokraták Öregsége
Kiderült, kik lesznek a Digitális Polgári Körök koordinátorai
Marabu Féknyúz: Digitális Polgári Köret
Még a választások előtt is válsághelyzet lesz Magyarországon
Földrengés Kamcsatkán: tényleg a szerencsén múlt a világ egyik legnagyobb katasztrófája?
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép, miután 25 utas megsérült a turbulencia miatt
Majka a visszavonulásán gondolkodik
A csúcson akarja abbahagyni.