Eltűnt a Buddha reinkarnációjának tartott fiú

A sokak által Buddha újkori reinkarnációjának tartott kisfiú eltűnt arról a helyről, ahol május óta meditált étlen-szomjan, s a nepáli rendőrség valóságos hajtóvadászatot indított keresésére, egyelőre hiába.

  • MTI
Eltűnt a Buddha reinkarnációjának tartott fiú
A 15 éves Ram Bahadur Bamjon tavaly május óta a Katmandutól mintegy 150 kilométerre délkeletre lévő erdő egyik fügefája alatt élt és meditált, élelem és víz nélkül.
 
Eltűnése óta rendőrök és a hívek tűvé tették érte az erdőt, de eddig nem akadtak a nyomára. A rendőrök szerint a fiú néhány követőjének is nyoma veszett.
 
A törökülésben meditáló Bamjon látványa több mint százezer zarándokot vonzott már a sűrű erdőbe. A látogatók csak ötven méterre közelíthették meg, s éjszakára hívei afféle függönnyel takartak el.