szerző:
hvg.hu

Afrikai rituáléból bőven jut a hétre: az Afrikai szeretők című film és egy színmű tele törzsi csecsebecsékkel. Más kontinens is érintett: lesz Európa Fesztivál görög tavernával, párizsi kiskocsmával. Történelmi múltidézés: ATOM kiállítás és filmsorozat a csernobili katasztrófáról. És persze búfelejtés is: pesti kupléirodalom és cakewalk őrület. A virtuóz tekerésekről és húrtépésről pedig Scott Herderson és csapata gondoskodik. Programok ínyenceknek a hvg.hu-tól!

Mozi

Két világ összegabalyodik
Afrikai szeretők

Esküvő a bozótban.
Távol a luxustól
Sokak Afrika-képét határozta meg annak idején a Távol Afrikától című film (és forrása, a könyv); hát most itt egy újabb, méginkább romantizáló mű. Ki tudja, jó lesz-e, ha majd így tekintünk Afrikára? Döntse el a  néző maga! Ezúttal nem marad  távol Afrikától, belecsöppen a közepébe. A huszonhét éves, jómódú svájci üzletasszony kenyai nyaralása alkalmával első pillantásra halálosan beleszeret egy maszáj vadászba. Puff neki. De beleszeret-e vajon egy egész kontinensbe is? A film alapjául Corinne Hofmann regénye szolgált, amely négymillió példányban kelt el világszerte. Nem mindennapi szerelmi történet - a klasszikus romantikus drámák hagyományait is szem előtt tartva, két világ ütköztetéséből egzotikus, szokatlan stílusú film született.

Színes, feliratos német romantikus dráma, 128 perc, 2005
Rendezte: Hermine Huntgeburth
Főszereplők: Nina Hoss, Jacky Ido, Katja Flint, Nino Prester, Janek Rieke

Kísért a múlt, mi mást is tehetne?
Rejtély

Rejtély Juliette Binoche-sal.
Önmagukkal kell szembenézniük
Nincs semmi gond: Georges, a befutott televíziós műsorvezető és felesége, Anne a sikeres és elégedett emberek életét élik.  Ám egy nap, valami megzavarja a családi idillt - az ajtajuk előtt egy rejtélyes videokazettát találnak. A felvételeken saját magukat látják, valaki rejtett kamerával lefilmezte őket.

A döbbent házaspárnak fogalma sincs, hogy ki és milyen szándékkal készíthette a videót. Aki szereti a rejtélyeket, spekulálhat: az igazi játszma csak most kezdődik. Újabb videokazettát kapnak, amelyet egyre több követ, olyan felvételekkel, amelyek zavarba ejtően intimek és egyre személyesebbek. A szálak a múlthoz vezetnek vissza, és olyan titkok kerülnek napfényre, amelyek alapjaiban rendítik meg a biztonságosnak hitt életnek a falait. Egyre több a gond...

Michael Haneke 2001-ben már nyert díjat Cannes-ban - akkor A zongoratanárnő kapta a legjobb filmnek járó Arany Pálmát. Tavaly a Rejtély a legjobb rendezés díját és a Fipresci díjat hozta meg a rendezőnek.

Színes, feliratos francia-osztrák-német-olasz filmdráma, 117 perc, 2005
Rendezte: Michael Haneke
Főszereplők: Daniel Auteuil, Juliette Binoche

Nyílt nap

Bolondozik a Művészetek Palotája
Kikötő a művészetekhez

A MÜPA mindent bedob, hogy a kies Soroksári úti végekre csábítsa a művészekedvelőket. Na jó, ne ironizáljunk, derék marketingtevékenység ez, így is kell! A tavalyi Bolondos vasárnap sikerén felbuzdulva a Művészetek Palotájában együtt élő három intézmény - a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Ludwig Múzeum és a Nemzeti Táncszínház - ismét megrendezi összművészeti nyílt napját.

A Kikötő a művészetekhez elnevezésű rendezvény idejére a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél ideiglenes kikötő létesül, ide érkeznek a művészet-hajók, amelyek a Magyar Tudományos Akadémiától és a Vigadó-térről szállítják az utasokat. Hajókázás közben a Nemzeti Filharmonikus zenekar és a Nemzeti Énekkar tagjaiból alakult kamaraegyüttesek muzsikálnak, a fedélzeten ismert képzőművészekkel, muzsikusokkal is találkozhatnak a művészetre szomjazó utasok.

A Művészetek Palotájában a gyerekeket számos program, példáulmesesarok és tündér(báb)játék várja. A Nemzeti Filharmonikusok kórusa egyebek közt Duke Ellington Sacred Music című művének részleteit adja elő. A Ludwig Múzeumban képzőművészeti műhely, játékos táncfoglalkozás és tárlatvezetés lesz, mindemellett igazi csemegének ígérkezik a három táncosra és huszonhárom dobozra komponált urbánus koreográfia. Fel hát a Soroksári útra!

Művészetek Palotája, április 29.

Színház: tolvajkomédia és vizuális művészet (Oldaltörés)


Színház
Kifordítom, befordítom...
Egy színpadon Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula

Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula
Nagy páros
© www.nemzetiszinhaz.hu
Bármilyen hihetetlen, több mint negyven éve nem játszottak együtt. Ám most Gerhart Hauptmann A bunda című tolvajkomédiájában negyven év elteltével ismét együtt lép színpadra Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula. Őket legutóbb 1963-ban, a József Attila Színház A potyautas című előadásban láthatta együtt színpadon a közönség.

Az irodalmi Nobel-díjas német drámaíró, Gerhart Hauptmann (1862-1946) tolvajkomédiájának megírásakor elsősorban saját tapasztalataira támaszkodott, a karaktereket a környezetében élőkről mintázta, Fleischer (Mertz Tibor) szerepében pedig egyenesen saját magát írta meg.

A színpadon Törőcsik Mari a ravasz Wolffné bőrébe bújik, aki folyamatosan túljár Krűger (Bodrogi Gyula) eszén. A vaskezű, mindenre elszánt asszony, Wolffné elképzelései az igazságosságról némileg eltérnek a megszokottól, de lehet-e erkölcsösnek maradni a nyomorúságban? Ki a tolvaj? A szegény ember, aki az éj leple alatt ellopja a gazdag ember bundáját, hogy meleg ételt rakjon a családi asztalra, vagy a gazdag ember, aki fényes nappal, legális úton fosztogatja a szegény embert, hogy bundát vehessen magának?

Budapest, Nemzeti Színház, április 27.

A huszadik század flamand szemmel
Needcompany: Isabella's room

Viviane de Muynck színésznő -
Izabella szerepében
© trafo.hu
Afrika itt is visszköszön, igaz, a vágyakban, csecsebecsékben, rituális tárgyakban. Az Isabella’s room öreg és vak Izabellájának színpadon megelevenedő élettörténete átível szinte az egész XX. századon: az első- és második világháborún, Hirosimán, a gyarmatok felszabadulásán és a kortárs művészet kibontakozásán benne Joyce-szal, Picassoval és Huelsenbeckkel, a Holdra lépésen át egészen David Bowie Ziggy Stardust-jáig. Izabella egész életében Afrikába vágyott, de idős korára csak egy párizsi bérház kis szobájába ér, ahol környezetükből kiragadott, összefüggéseiktől megfosztott, tartalmukat vesztett törzsi csecsebecsék és rituális használati tárgyak halmaza veszi körbe – egy remélt élet üres kellékei.

Az Isabella’s room-ot a 2004-es avignoni fesztiválon mutatták be, ahol zajos sikert aratott. Különleges színházi csapat a Needcompany. A húsz éve működő társulatot Jan Lauwers vezeti, aki a vizuális művészet különböző ágaiban való jártassága révén az évek során markáns, egyedi színpadi nyelvet hozott létre. Előadásaikra jellemző, hogy játszi könnyedséggel ötvözik a táncot, a performanszot, a színházat, a zenét, a videót és a filmet.

Trafó, április 27-28. 20:00

Fekete-piros tánc
Táncfórum No.6 - a tánc világnapja

 
A táncművészet világnapját április 29-én ünneplik a Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére, 1983 óta szerte a világon, arra emlékezve, hogy ezen a napon született 1727-ben a klasszikus balett óriásának tartott Jean Georges Noverre francia táncos.

A fesztiválon mutatja be "Fekete-piros...tánc" című új darabját a Budapest Táncegyüttes - Honvéd Táncszínház, fellép Tavaszi áldozat című produkciójával a Győri Balett, és először mutatkozik be Magyarországon az Egyesült Államokból érkező Merce Cunningham Dance Company. A gyerekeket a Budapest Táncszínház Alice Csodaországban, és a Budapest Táncegyüttes Csipkerózsika című előadása várja.

Ünnepi műsorral lép a közönség elé a Debreceni Balett és a Pécsi Balett. A szombat esti gálán adják át a Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai díjait, köztük az életműdíjat, az évad legjobb férfi, illetve női táncosának járó elismerést, valamint "A táncművészetért" elnevezésű kitüntetést.

Budapest, Várszínház, Művészetek Palotája, április 29. - május 5.

Kiállítás: ragtime és pesti kupléirodalom (Oldaltörés)

Kiállítás

Szürke évek, fekete napok
ATOM
Az OSA Archívum kiállítása

Csernobil - húsz éve történt
© Greenpeace
Nem akartak senkit ijesztgetni május 1-jén, meg különben is, a rezsim szerette magát sebezhetetlennek és tévedhetetlennek tudni, ezért aztán elhallgatták a tragédiát. Meg azt is, hogy bennünket is fenyeget. Nem jó azokra az időkre emlékezni.  

Csernobil neve fekete betűkkel íródott bele utóbbi évtizedeink történelmébe. A katasztrófa huszadik évfordulóján nyíló kiállítás középpontjában azok a paradoxonok, feszültségek és tények állnak, amelyek a nukleáris energia békés és katonai alkalmazását kísérték. A hidegháború kontextusában igyekszik bemutatni az atomhoz fűzodo kölcsönös víziókat és félelmeket. Az atomenergia katonai és a békés célú felhasználása, illetve az ezekre vonatkozó kutatások közti határvonal mindig is elmosódott volt.

Elsősorban makettek, tárgyak, plakátok, eredeti dokumentumok, audiovizuális anyagok és korabeli művészeti alkotások segítségével igyekeznek képet adni az atom igézetérol és rettenetérol, amely egyidejűleg volt jelen a korban. Az atom egyszerre volt a határtalan bőség utópiájának és az apokalipszis modern vízióinak jelképe, a hidegháború időszakában pedig a kölcsönös zsarolás eszköze a két világrendszer csatájában. Láthatatlan háború folyt egymás titkainak kifürkészésére. Az atomot övező titkok sűrű erdeje tápot adott a fantáziának, a rettegésnek, a kölcsönös gyanakvásnak és bizalmatlanságnak.
 
A kiállítás másik fókuszpontja Csernobil, a katasztrófához vezető út, maga a katasztrófa és annak utóélete, máig ható környezeti és politikai következményei. A kiállításhoz kapcsolódóan az OSA Archívum filmsorozatot is szervez. Részletek itt!

Budapest, Centrális Galéria (V. Arany János u. 32.), április 26. - június 5.


A hvg.hu tippje!
Ragtime és cakewalk
Budapest anno

Dzsessz te még az én utcámba! címmel - Ragtime és pesti kupléirodalom a Monarchia utolsó évtizedeiben (1896-1920) alcímmel - nyílik kiállítás. A tárlat címéül egy, az 1910-es évek végéről származó kuplészöveg címét kölcsönözték. Magyarországon, különösen Budapesten a kiegyezés után a XIX. század végétől felgyorsult a fejlődés, és a szórakozási igények is változtak.

A múzeum három termét töltik meg a korabeli írott és tárgyi anyagok. Berendeztek egy mulatót a színpadon hangszerekkel, az egyik asztalnál egy blackface férfi ül. Van szeparé, a mulató intim része, sok kotta, plakát, lemezborító, Rátkai Márton színész (1881-1951) relikviái, könyvek a magyar kabaréról, hangfelvételek szólnak a termekben és 100 éves mozgóképek, fél-egyperces szkeccsek is láthatók: például vonat jön az alagútból. A kiállítással egy művelődéstörténetileg kuriózumnak számító, régmúlt és elfeledett, ám egykor olyannyira pezsgő pesti világot idézik meg.

Budapest, vagyis Molnár Ferenc szavaival az "éhes város" orfeumait, kabaréit, zenés színházait külföldi utazótársulatok, néger és blackface (feketére festett arcú) művészek és cigányzenészek szórakoztatták, akiknek a repertoárján ott volt a ragtime zene is, a jazz közvetlen előzménye. A 10-es években Európában kitört a cakewalk- és a ragőrület, mert laza és lázadó volt a keringőhöz képest. A csípőringató tortatáncot több helyen be is tiltották. Budapesten eközben hatalmas sikert aratott a Gésák című operett, amelyben Fedák Sári (1887-1955) énekelt és táncolta is a cakewalkot. A boldog békeidőket a ragtime széttépte, véget ért a monoklis urak és a fűzős hölgyek világa, könnyedebb divat jött, hogy könnyebben rophassák a cakewalkot, a foxtrottot, a polgári lakásokba pedig bekerültek az első gramofonok a bakelit lemezekkel együtt.

Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, április 27.






































Kortárs dzsessz és hispán melódiák (Oldaltörés)

Fesztivál

Zenélő padok, görög taverna, párizsi kiskocsma
Európa Fesztivál - kulturális rendezvénysorozat

Az uniós csatlakozás évfordulóját és az elmúlt két év több mint tizenkétezer sikeres, az Európai Unió által támogatott programját, fejlesztését köszönti egy közel száz kulturális programból álló rendezvénysorozat. A rendezvény bevezető eseménye a Jazz Híd elnevezésű program, amely két helyszínén lesz, a Clark Ádám téren és a Jövő Házában a jazzrajongók találkozhatnak a műfaj képviselőivel.

Május elsejétől hat napon át a Kossuth téren a legnépszerűbb magyar előadók adnak koncertet, többek között az R-Go, Roy és Ádám, a Zanzibar, a Bon-Bon, a United, fél tucat megasztár és további tizenkét együttes, előadó.

Május elsején Merlin Színház egész napos szabadtéri programsorozattal ünnepli az EU-csatlakozás évfordulóját a Városháza téren. Május másodikától minden hétköznap délután további programok lesznek a Kossuth téren. A színvonalas programokon túl külön érdekességnek számít, hogy európai zenélő padok várják azokat, akik elfáradtak a szórakoztató kavalkádban. Az uniós országokra jellemző zenéket hallgathat az, aki az adott ország padjára leül.

A rendezvény utolsó napján, május 6-án különböző népek és kultúrák forgataga jelenik meg a Kossuth téren. Az érdeklődők átélhetik egy görög taverna vagy egy párizsi kiskocsma hangulatát és belecsöppenhetnek egy igazi kárpát-medencei örömünnepbe is. 
 
Budapest április 30- május 6.


Zene
Hispán udvari melódiák
"Az Élet...Álom"

A Spanyol Aranykor muzsikája csendül fel a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában. A spanyol udvari zene hangulatát Kónya István (reneszánsz lant), Paulik László (barokk hegedű), Krommer Lucia (viola da gamba) idézi fel. A dalokat Szakács Ildikó adja elő, Hamar Lilla és Kovács Gábor pedig barokk táncokkal emlékeztet a spanyol aranykorra.

Kónya István az első magyar reneszánsz és barokk zenét játszó lantművész, aki lantdiplomával rendelkezik, amelyet a Hágai Királyi Konzervatórium barokk tanszakán szerzett. Európa számos országában turnézott már, szólistaként és kamaramuzsikusként is.

"Az Élet ....Álom" – Calderon drámájára utal a program címe, amelynek keretében Campra, Corelli, Milan, Narváez, Mudarra, Fuenllana, Pisador, Daza, Ortiz és Selma művei hangzanak fel.

Budapest, Szépművészeti Múzeum, április 27.

Tekerj!
Scott Henderson Blues Band

Scott Henderson és zenekara.
Virtuóz hangszerszólók
© allaboutjazz.com
A kortárs dzsessz egyik alapgitárosa egy év után ismét Budapesten: lesz itt klasszikus blues és virtuóz tekerések, húr- és gyapottépés. Scott Hendersont a magyar dzsesszrajongók elsősorban a Chick Corea Elektric Band lemezeiről ismerhetjük, amelyeket - a másik gitáros, Frank Gambale játéka mellett - alapvetően meghatároz Henderson jellegzetes, fémes, rockos stílusa. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a fúziós dzsessz egyik kulcszenekarában, a Tribal Techben teljesítette ki dinamikus játékát, majd 1994-ben – a kritikusok és a közönség legnagyobb megdöbbenésére – egy "klasszikus" blues-lemezzel jelentkezett.

Henderson blues-korszaka azóta is tart, ám egy Scott Henderson Blues Band-fellépés semmilyen szempontból sem hasonlít egy hagyományos blues-koncerthez: a gitáros szürrealisztikus játéka és a ritmusszekció dinamikus alapjai teljesen új tartalommal töltik meg a tradicionális blues-sémákat. Az egyszeri projektnek induló vállakozás több lemezes életmű-korszakká nőtt, és a legutóbbi album nem más, mint az eddigi szólókarriert összefoglaló koncertlemez. Az együttes másik két tagja: John Humphrey basszusgitáros és Kirk Covington, a Tribal Tech ősember-testbe bújtatott matematikaprofesszor-elméjű dobosa.

Budapest, A38, április 27. 21:00

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bálint gazda mégis díszpolgár lett

Bálint gazda mégis díszpolgár lett

Hüledezik a friss zöldborsó árán? Nagyot ugrott tavalyhoz képest

Hüledezik a friss zöldborsó árán? Nagyot ugrott tavalyhoz képest

Milliárdos csalásban, 66 ember ellen emeltek vádat

Milliárdos csalásban, 66 ember ellen emeltek vádat

Elégedettek pénzügyi helyzetükkel a magyarok

Elégedettek pénzügyi helyzetükkel a magyarok

A kettős szavazás bűncselekmény, de senki nem ellenőrzi

A kettős szavazás bűncselekmény, de senki nem ellenőrzi

Monacói Nagydíj: Hamilton győzött és növelte előnyét az összetettben

Monacói Nagydíj: Hamilton győzött és növelte előnyét az összetettben