szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Négy társulat kapott díjat a Határon Túli Magyar Színházak 18. Fesztiválján Kisvárdán - közölte a rendezvény házigazdája, a helyi várszínház és művészetek házának igazgatója.

A zsűri döntése szerint a sepsiszentgyörgyi, illetve a szabadkai társulat, valamint két marosvásárhelyi teátrum, a Színművészeti Akadémia és a Nemzeti Színház előadása nyerte el a seregszemle díjait - mondta a vasárnapra virradóra véget ért, tíz napig tartó előadássorozat díjkiosztásáról Nyakó Béla.
   
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészei az Oktatási és Kulturális Minisztérium díját vehették át Beckett Godot-ra várva című művének igen színvonalas előadásáért.
   
Az Illyés Közalapítvány díját a Szabadkai Népszínház magyar tagozata kapta; a társulat Mezei-Pálfi-Szőke-Brestyánszki Záróra című darabját mutatta be.
   
A közalapítvány másik fesztiváldíját a marosvásárhelyi Színművészeti Akadémiai Műhely növendékeinek ítélte oda a zsűri, a Valahol Szecsuánban című átdolgozott mű előadásért.
   
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye díját a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata érdemelte ki Csehov Cseresznyéskert című darabjával.
   
A közönség is díjazta a legjobb előadást, a nézőknek Friel Pogánytánc című produkciója tetszett a legjobban az Újvidéki Színház előadásában.
   
Nyakó Béla elmondta azt is: két színművész, Ábrahám Irén, az újvidéki Magyar Színház és Csíky Ibolya, a nagyváradi Állami Színház tagja életműdíjat vehetett át.
   
Az előadásokon nyújtott egyéni alakításért különdíjban részesült Barabás Olga és B. Fülöp Erzsébet(marosvásárhelyi Színművészeti Akadémiai Műhely), Trill Zsolt (beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház), Tompa Klára (marosvásárhelyi Nemzeti Színház), Faragó Edit és Elor Emina (újvidéki Magyar Színház), Bakos Árpád (Szabadkai Népszínház), Nagy Orbán (szatmárnémeti Északi Színház), valamint Szalma Hajnalka (székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház).
   
A fesztiválon részt vevő négy szomszédos ország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna tizenhat magyar társulatának 32 előadását, illetve a kísérő rendezvényeket, koncerteket mintegy 15 ezren tekintették meg Kisvárdán - emelte ki Nyakó Béla igazgató.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Kult

Pintér Béláék fődíjával zárt a POSZT

Pintér Béla és Társulata Anyám orra című darabja lett a VI. Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb előadása, de négy másik alkotás az elismerések háromnegyedét söpörte be a POSZT rendezvényeit záró díjkiosztón a baranyai megyeszékhelyen szombaton.