szerző:
hvg.hu

A nyár hajrája következik: a fesztiválidény pedig kiteljesedéséhez ért! Zemplén és persze Sziget, de vannak más rejtett gyönyörűségek is, mint például a Tarhonyafesztivál. Komolyzene, jazz, gasztronómia, valamint a Sziget félreeső zugai itt, a hvg.hu ajánlójában!

Előre, vadnyugatnak!
Las Bandidas

A lányok belehúznak
Salma Hayek, Penélope Cruz
Igen, fesztiválok idején sansztalanok a filmbemutatók. De persze, hátha valaki épp most akar elvonulni egy légkodicionált moziterembe. Hát, tessék. Ráadásul mindjárt egy vicces filmet ajánlunk. 1880. A Vadnyugat farkastörvényei utolérték Mexikót is. Sara, a gazdag bankár lánya és Maria, a szegény farmercsalád sarja között nem is lehetne nagyobb a társadalmi szakadék, ám erőik egyesítésére kényszerülnek, amikor előbukkan Tyler Jackson, a New York-i Hitelbank képviselője. A könyörtelen banktisztviselő egy csapásra tönkreteszi mindkét lány családját, amikor jogtalanul elveszi tőlük a földjeiket, hogy azokra amerikai vasútvonal épülhessen majd.

Sara és Maria elhatározzák, hogy megbosszulják a családjaikat ért sérelmet, sőt gátat állítanak a mexikói parasztok kizsákmányolása elé is. Bankrablókká válnak, és a Hitelbank valamennyi helyi fiókját kirámolják. Quentint, a fiatal rendőrnyomozót rendelik ki a helyszínre, hogy vizsgálja ki az ügyet és kerítse kézre az elkövetőket, ám a fiatal nők pillanatok alatt megnyerik az ügyüknek. Hamarosan Jackson is kénytelen megtanulni és félni e két lány nevét, akiket immár országszerte csak úgy hívnak: "Bandidas". A történelem számos törvényen kívülit tart számon - az igen impozáns konkurenciának most két szoknyásnak kell megfelelnie. A film a western- és akciófilmek unalomig ismert helyzeteit állítja pellengérre.
 
Bandidas - francia-mexikói-amerikai western-vígjáték, 93 perc, 2006

 

Pókháló van már az ablakon
Ház a tónál

 

Van, vagy nincs?
Keanu Reeves, Sandra Bullock
Egy romantikus mozi nyáron mindig becsúszhat: íme! Dr. Kate Forster úgy érzi, mindenképpen változásra van szüksége, elhagyja illinoisi lakhelyét, és egy forgalmas chicagói kórházban vállal állást. Kezdetben nehéz megválnia a kivételesen gyönyörű háztól, amelyet addig bérelt - a tágas, mívesen kivitelezett menedéktől, amely nagy ablakaival egy békés tóra néz. Ez az a hely, ahol igazán önmagának érezte magát.
2006 egy téli reggelén járunk.
Kate a városba indulva egy üzenetet hagy a postaládában a ház következő bérlőjének, melyben arra kéri őt, hogy a még ide érkező leveleit továbbítsa neki, na meg tudatja vele, hogy azok a megmagyarázhatatlan eredetű festett tappancsnyomok a bejáratnál már akkor is ott voltak, amikor ő ide költözött. De mikor a következő bérlő, egy közeli épületfejlesztésen dolgozó tehetséges, de frusztrált építész megérkezik, őt egy teljesen más kép fogadja. A tavi ház elhanyagoltan, porosan, koszosan és gazzal sűrűn benőve tárul elé...

The Lake House - amerikai romantikus dráma, 99 perc, 2006
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott



Gasztronómia, természet, összművészet (Oldaltörés)


Mindenkinek, aki szereti
Tarhonyafesztivál Tápén

Harmadik alkalommal rendeznek Tarhonyafesztivált Szeged-Tápén: szombaton huszonöt háromfős csapat verseng, hogy melyik tud finomabb és tetszetősebb étket főzni az ősi magyar "konzervételből".
 
A fesztiválra a Dél-Alföld minden szegletéből érkeznek egy kapitányból és két kuktából álló csapatok, amelyek már kora reggel elkezdik az előkészületeket, fölállítják a bográcsokat, tisztítják a hozzávalókat -ismertette Szalkay János, a Tápéi Hagyományőrző Egyesület elnöke, és a gasztronómiai seregszemle rendezője.

A zsűri már ekkor megkezdi a csapatok munkájának értékelését, hisz a végső eredménybe az is beleszámít, ki milyen figyelmet fordít a higiéniára, a tisztaságra.
 
Tápén évszázados hagyományai vannak a tarhonyakészítésnek. A faluban az emberek elsősorban halászatból és gyékényfeldolgozásból éltek. Ha elfogyott a környéken a hal és a gyékény, elindultak a Tisza mentén, ilyenkor jó szolgálatot tett a tarhonya, amely vászonzsákban sokáig eláll, és bográcsban pillanatok alatt tápláló étel készíthető belőle.

Augusztus 12., Tápé


Natürlich
Természetfilm-fesztivál

Szinte a teljes hazai természetfilmes szakma bemutatkozik a II. Csizmazia György Országos Természetfilm-fesztiválon, amely pénteken kezdődik a Csongrád megyei Pusztaszeren.  A hazai produkciós cégek és amatőr alkotók a növények és állatok életét, a világ tájait, a kalandsportokat bemutató filmekkel, környezetvédelmi vonatkozású, vagy az emberi életmóddal kapcsolatos alkotásokkal, illetve természeti vonatkozású, könnyed vagy absztrakt hangvételű kisfilmekkel nevezhettek a fesztiválra.
 
A versenyprogram pénteken reggel kezdődik és minden nap egészen késő estig tart. A filmek után a zsűri tagjai petróleumlámpás, kötetlen beszélgetésen értékelik az aznapi felhozatalt. Éjszaka a szervezők szabadtéri vetítésre várják a vendégeket a Hétvezér-emlékmű Természetvédelmi Területre, ahol izgalmas meglepetésfilmek szórakoztatják majd a természetfilmek barátait.
 
Szombaton a vetítésekkel párhuzamosan a magyar természetfilm-készítés helyzetéről, finanszírozásáról, valamint a természetfilm műfaji határairól tartanak konferenciát.  Az eredményhirdetést vasárnap délelőtt tartják, ekkor derül ki, hogy kik kapják az öt kategória amatőr és professzionális díjait.

Augusztus 11-13, Pusztaszer


Hegy, gasztro, kultúra
Zempléni Fesztivál



A Zemplén országunk egyik legszebb tájegysége. S ráadásul komoly ütemben szépül, fejlődik. Ez itt most nem győzelmi jelentés, ezek a száraz tények. A Zemplénben tartják hosszú évek óta az egyik legrangosabb összművészeti eseménysort, s e kijelentés mellé idekívánkozik: a kulturális programokon kívül ez a gasztronómia és a bor fesztiválja is! Zemplénnek éppen úgy megvannak a maga vissztérő vendégei, mint Kapolcsnak és vidékének, csak éppen ez a terület még nem vált "trendivé". Siessünk hát, mielőtt eléri a sorsa, s a tömegtől mozdulni sem lehet... Idén 40 helyszínen, több mint 60 programmal vár mindenkit a fesztivál: lesz újra opera, táncszínházi produkciók, kamara és nagyzenekari koncertek, gasztronómiával egybekötött különleges rendezvények, és minden este szól a jazz. Tokaj, borok és étkek, kis falvak titkai, kényelmes panziók és kultúra: mi kell még?
A programok itt!

Augusztus 11-26

Roma jazz: egy este, két részben
Tart még a Sambosi fesztivál

A koncertsorozatból most az augusztus 10-i estét ajánljuk. Két zenekar lép fe: a Pecer Lakatos András Trió és Szőke Nikoletta + Jazzclusive.

Lakatos Pecek-ék mind a brilliáns roma zenész dinasztia tagjai,akik a 2004-es Londoni Jazz Fesztiválon is elkápráztatták már a közönséget.A trió dobosa Pecek Lakatos András, aki 2002-ben megnyerte a Bartók Rádió tehetségkutató versenyét. A trió másik tagja egy évvel később, 2003-ban az ő unokaöccse, Pecek Lakatos Krisztián -nagybőgős végzett az első helyen, akkor 13 évesen. András azóta 25 éves , Krisztián 17 éves, s az idén létrehozták családi triójukat egy másik unokaöccsükkel, a zongorista Lakatos Adorjánnal – aki 16 esztendős, aki friss és könnyed stílusával hozza közel zenéjét az emberekhez. A Trió rangidős tagja András, aki a magyar jazz zenészek új generációjának egyik legjobb dobosa, számos magyar jazzformáció tagja.

Az 1983-as születésű s már nemzetközi versenyeken bizonyított Szőke Nikoletta zenekarában is igazi nagy nevek - nagy dinasztiák fiai -  játszanak: Barcza Horváth József bőgőn és Szakcsi Lakatos Róbert zongorán.

Augusztus 10; Vármegyeháza - Díszudvar.   Bp.V. Városház utca 7.

Oázisok a Szigeten 1. (Oldaltörés)




Megfáradt szigetlakó a Cökxpónban
Pihi, zene
© cokxponambient.hu
Le a cipővel
Cökxpón Ambient Sátorkert

A nyelvtörő elnevezésben Gulácsy Lajos szóleleménye rejlik. A 20. század elején alkotó festő elképzelt országában, Na‘Conxipanban található a Cökxpon feliratú kávézó. A szőnyegekkel bélelt, cipőlevevős sátor relaxációra kitalált közeg. Füstölőillat és éteri hangokkal tarkított nyugis zenék szólnak, lassan vándorló, szférikus képek a falakon.

Sztereotípiateszt
Élő Könyvtár

Naponta déltől este 8-ig „kikölcsönözhető” egy élő szereplő, aki megszemélyesít valakit, akivel kapcsolatban sokakban sztereotípiák, előítéletek élnek – mondjuk mert roma, feminista, BKV-ellenőr, esetleg büntetett előítéletű. Sétálni és beszélgethetni lehet vele, ismerkedni és oldani a – meglehet kölcsönös – előítéleteket.

Kortünet
Gamestation

Napjaink szimbolikus figurája a számítógépes játék előtt ülő kamasz. A Gamestation is játékokat kínál, de csupa gondolkodtató, problémamegoldó, logikai játékot. Személyiségfejlesztés játszva. Se mániákus „gépezés”, se látványos 3D-s animációk: itt a fejét használja a szigetlakó.

Kipörgés
HVG Café
Hazabeszélünk: egy másnapos reggelen itt megszerezhető a túlélést jelentő kávé és napi híradag. Aki az előző éjszakát folytatná, vödörből ihatja a koktélt, 0,75, illetve 1,3 literes kiszerelésben. De vigyázat: webkamerák pásztázzák a helyet, s a hvg.hu-n nyomon követhető, mi történik a vödrök környékén. Internetes képküldés és hagyományos papírképek a HVG fotósainak munkáiból. Pihentető zene: dj-k, illetve operaénekes közreműködésével. Valamint HVG-fodrászat: helyreállíthatók a bulik hevében megrongálódott frizurák.
Gyógyultan távozni
Lelki Oázis

Akin ez sem segít, annak még mindig ott a Lelki Oázis. Itt korunk mentális alapú zavarairól beszélgetnek a segélykérővel (pánikbetegség, táplálkozási zavarok, internetfüggőség, játékszenvedély, testedzés-dependencia, futásaddikció, kapunyitási pánik), és a megértés mellé konkrét tanácsokat is kaphat.


Égi és földi dolgok

Zöld Udvar

A világmegváltás terepe? Nem egészen, bár itt a világ egészét érintő ügyekről folyik a szó: ökológia, urbanisztika, fenntartható fejlődés. Viták, beszélgetések globális kérdésekről és a privátszféra dolgairól is. Erőszakmentesség a párkapcsolatokban, együttélés és elfogadás, nemek és igenek. Éjszakánként pedig közös csillagvizsgálás.



Oázisok a Szigeten 2. (Oldaltörés)

Octopus összművészeti helyszín
Kultúrfelelős

Ezt a helyet – minthogy kényelmes sátorterekről van szó, amelyekben le is lehet dőlni – sokan pihenésre használják. Holott az Octopus gondolkodtató programokat kínál: kortárs irodalmat és művészetet. Minden délután tematikus felolvasóestek, folyamatos kiállítás a Műcsarnok stábjának közreműködésével, napközben komolyzenei wurlitzer, este film- és videóbemutatók.


Sokan, egyedül
Silent Disco
© sziget.hu
Belül tágasabb
Silent Disco

Személyre szabott buli. Kívülről csendes, ugyanis ebben a diszkóban mindenki a saját fejhallgatóján keresztül kapja a zenét. Ezer fejhallgató egy helyen. A csendes diszkóban magunk keresgélhetünk a sávok között, belső terünkben a hazai dj-színtér legjava szolgáltatja a muzsikát.


Fény az alagút végén
Szellemvasút

A fesztivál beszélgetős helyszíne. Mottó: „Menekülésként az agyhalál elől.” Minden nap más téma: a rock and roll, az ellenállás és a művészet kérdései, a tudatmódosítók szerepe a művészet történetében, a televízió és a manipuláció technikái, a tőke és a társadalom viszonya. Felkért előadók gondolatai, illetve dokumentumfilmek szolgálnak vitaindítóul.

Színes fényekből katedrálist
Luminárium
© sziget.hu
Egy darabka végtelen
Luminárium

Színekkel, formákkal, titkokkal teli hely. A látogató gyermeki énje kívánkozik elő, ez a tér olyasvalami, amire az Elvarázsolt kastély megpillantása óta vágyott. Fénylabirintus, amelyben el lehet tűnni.

A Luminárium veszély nélküli tudatmódosító: a képzeletet tornáztatja, a testet pihenteti. Fényinstalláció, vetített világ egy zegzugos plasztikhelyiség falán.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kult

Vadra fogva

Bár az elektronikus zenei fesztiválok a kilencvenes években élték fénykorukat, az ilyen bulik ma is évről évre tömegeket vonzanak a kietlen nevadai sivatagba, a nyugat-indiai Goa tartomány tengerpartjára vagy a Balaton-felvidékre.

Radar360: Orbánt kitennék, Greta aggódik, Trump optimista

Radar360: Orbánt kitennék, Greta aggódik, Trump optimista

Kiderült, mennyibe kerülhetnek a Samsung új csúcsmobiljai és az összecsukható Galaxy Z Flip

Kiderült, mennyibe kerülhetnek a Samsung új csúcsmobiljai és az összecsukható Galaxy Z Flip

50 milliárdos hitelt ad az EU Magyarországnak tornateremre és iskolai uszodára

50 milliárdos hitelt ad az EU Magyarországnak tornateremre és iskolai uszodára

Varga megint visszaszólt Matolcsynak, de részben igazat is adott neki

Varga megint visszaszólt Matolcsynak, de részben igazat is adott neki

Minimum 60 ezres emelést kérnek a győri Audinál

Minimum 60 ezres emelést kérnek a győri Audinál

Tönkreverték a versenytársakat a Váci úti cégek

Tönkreverték a versenytársakat a Váci úti cégek