szerző:
MTI

A Művészetek Völgyében a látogatók száma a tavalyi 200 ezerhez képest 15-20 százalékkal több volt, megközelítette a 250 ezret - mondta Márta István vasárnap, a fesztivál zárónapján. Kiemelte: a büdzsét a jegybevételek mentették meg.

Márta István zenél a Völgyben.
Majdnem elkottázták? További képekért klikkeljen!
© muveszetekvolgye.hu
A fesztivál igazgatója elmondta: az 1029 programból mindössze 30 maradt el betegség vagy felhőszakadás miatt. A programok zöme nagy sikerrel "ment le", a legtöbbre ötször-hatszor annyian szerettek volna bejutni, mint amennyi hely volt a teremben, sátorban vagy a szabadtéri placcon.

Márta István hangsúlyozta, hogy a fesztivál költségvetését - amely 185 millió forintot tett ki - a rekordszámú közönség mentette meg a jegyvásárlással, illetve az ország egyik nagyvállalata állt szinte az utolsó pillanatban a Művészetek Völgye mellé szponzorként.

Idén is fiatalok tömegét vonzotta a Monostorapátiban felállított rockszínpad, ahol esténkét 2-3 ezren hallgatták a zenekarokat. A fesztivál igazgatója a színházi programok közül kiemelte a Bárka Színház pulai előadásait, a Godot Dumaszínház monostorapáti műsorait, s érdekes produkciókat lehetett látni a Színház és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatóitól is. Hozzátette: páratlanul érdekesek voltak a Krétakör Színház fellépései az egykori - ma már használaton kívüli - taliándörögdi űrtávközlési állomás épületében. A Krétakör Űrbázison is mindig telt ház volt - jegyezte meg Márta István.
 
Sok látogatót vonzott Öcs községbe a kétnapos csángófesztivál, s nemkülönben sikeresek voltak a Zsidó Kulturális Napok Taliándörögdön - értékelt az igazgató.
 
Márta István kitért arra is, hogy a vártnál is nagyobb érdeklődés nyilvánult meg az Örökségvölgy úgynevezett falutekergő túrái iránt - a kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakértő munkatársai mutatták be a Művészetek völgye hat falujának épített értékeit -, de kedveltek voltak a zöldprogramok, az erdőjáró túrák is. Tájékoztatása szerint a "zöld aktivisták" mintegy 60-80 köbméternyi szelektív hulladékot gyűjtöttek össze. 
 
Külön szólt Márta István az első hazai Nokia Mobilfilm Fesztivál sikeréről is, melyet Monostorapátiban rendeztek, s amelyre több mint 300-an küldtek be kisfilmeket. Elmondta: a sikeren felbuzdulva decemberben megrendezik Budapesten, az Új Színházban a másodikat, jövőre pedig újra a völgyben a harmadik mobilfilm fesztivált.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kult

Fesztiválfinanszírozás, avagy támogatott Viagra

Akárcsak tavaly, idén is felhangzott a rendes évi jajkiáltás a Művészetek Völgyéből. Aláírásgyűjtő ív járt körbe a neten, amely már címében is (Segítség! ) jelezte, itt egyenesen a Magyar Köztársaság kormányához és „az üzleti élet szereplőihez” interveniálnak a főszervezők: Kapolcs költségvetése megint nem állt össze. Eközben országosan, évente 4,5 millióan járunk fesztiválozni.

Forradalmi szívműtétet hajtottak végre Japánban, más sejtekké átalakulni képes őssejtekkel

Forradalmi szívműtétet hajtottak végre Japánban, más sejtekké átalakulni képes őssejtekkel

Hiába a rekordgyenge forint, az MNB nem változtatta meg az alapkamatot

Hiába a rekordgyenge forint, az MNB nem változtatta meg az alapkamatot

Akár 11 fok is lehet, de esni fog

Akár 11 fok is lehet, de esni fog

Gyorsvasút épülhet Budapest és Kolozsvár között

Gyorsvasút épülhet Budapest és Kolozsvár között

Trump 80 oldalas béketervet mutatott be a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére

Trump 80 oldalas béketervet mutatott be a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére

Hózivatarral tört be az országba, Budapest felé tart a hidegfront

Hózivatarral tört be az országba, Budapest felé tart a hidegfront