Bele kellene húzni, hiszen a város új intézményeket és 2010-re kicsúcsosodó programdömpinget ígért. Pécs számára az a tét, sikerül-e a kulturális alapú imázsváltás, az ország számára pedig a sokat emlegetett decentralizáció. Létrejön-e egy új központ, minél messzebb a Budapest-vízfejtől?

A norvégiai Stavanger, az idei év Liverpool melletti másik kulturális fővárosa nem aggódik, hogy nagy beruházása, a hangversenyközpont végül is csak évek múlva készül el. A jövőnek szóló ajándék – intézte el egy félmondattal a dolgot Mary Miller, a Stavanger 2008 projekt igazgatója, aki Brüsszelben beszélt a norvég kulturális fővárosi évről.

A Zsolnay-gyár és egy látványterv. Negyedében-harmadában

A menesztés körülményei

A pécsi közgyűlés felmentette posztjáról Mészáros Andrást, a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) főigazgatóját csütörtökön. A testület nagy többséggel fogadta el Tasnádi Péter polgármester előterjesztését, aki a lépést a Mészáros András iránti bizalomvesztéssel, a beruházások késlekedésével, szponzorációs bevételek elmaradásával indokolta. A főigazgatói poszt megszűnik, Mészáros András helyét ügyvezető igazgatói minőségben Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsment Központ Kht. pénzügyi igazgatója veszi át. (MTI)

Az EU rendezvényén, az Európai régiók és városok hetén (European Week of Regions and Cities), amelyet a regionális fejlődésről szóló párbeszédnek szenteltek, nyúlfarknyi bemutatkozás jutott egy-egy kulturális fővárosnak. Az érdeklődők azonban szétfeszítették a finn állandó képviselet légkondicionálás nélküli termét, hogy részt vegyenek nyolc város (Liverpool, Stavanger, Linz, Vilnius, Pécs, Isztambul, Tallin és Turku) prezentációján és nyilvános vitáján. Az eddig is világos volt, hogy az EKF cím inkább címke, amely jó esetben uniós forrásokat és egyetlen évre szóló kitüntetett figyelmet jelent, de érvényes tartalommal minden város önmaga tölti meg. A cél ugyanaz: egy város, térség imázsváltása a kreatív gazdaságra alapozott fejlesztés segítségével. De hogy mennyire különböznek a stratégiák, az Brüsszelben is szembetűnő volt.

Stavanger semmi egyebet nem tett, mint hogy a széles és lenyűgöző norvég tájat megtöltötte egyetlen alkalomra szóló rendezvényekkel, tömeges élménnyé téve a kultúrát a városlakóknak. Volt tájalakító land art, a világítótornyokat újrahasznosító művészeti projekt és kortárs táncfesztivál a havas hegyoldalakon extrém sportosok közreműködésével. Stavangerben senki nem akart – mint Miller asszony mondta – pénzt temetni a falakba.

Az ausztriai Linzben sem, ahol operaházat építenek majd, de amely jövőre lesz kulturális főváros Vilniusszal együtt. Programját az évtizedes linzi sorozat, a technológia és művészet kapcsolatáról szó Ars Electronica sikerére építve teljes egészében a friss, innovatív kortárs művészetre alapozta. Hogy miért, azt Ulrich Fuchs, programigazgató-helyettes a hvg.hu-nak így magyarázta: „Linz híján van igazi kulturális tradícióknak. Ám ez azt is jelenti, hogy a kultúra merev értelmezése sincs jelen, azaz, hogy szép ruhát húzunk és feszengünk egy nézőtéri székben. Így evidens volt, hogy az új, progresszív művészetre építsünk.” Időszerű városi kérdésfeltevésekkel csalogatják a művészeket: városi terek újraértelmezése, akusztikai környezetszennyezés, jövővíziók, demokrácia és művészet szerepelnek a témák között. A politikusok éppenséggel nyitottak voltak a koncepcióra – fejtettek ki Fuchs -, mert az Ars Electronica világhírét ők is felismerték. Akiket nehezebb volt meggyőzni Linzben, azok a vállalati szponzorok, ezért az egyes projektekhez külön-külön igyekeztek támogatókat keresni, részletesen megismertetve a corporate-világ embereit a kulturális fővárosi év művészeti tartalmával.

Hozzányúltak az iparváros történetének érzékenyebb pontjaihoz is. Adolf Hitler és Albert Speer egykori víziójához, amely Európa „kulturális fővárosává” tette volna a Führer egyik kedvenc városát. A hitleri látomást és az 1938–1945 közti éra hétköznapi kulturális életét bemutató kiállítás már megnyílt Linzben.

Pécsett egyszerre kellene infrastruktúrát és programot is adni. De a brüsszeli hallgatóságnak is rejtély maradt, hol is tart a magyar város? A kihelyezett szóróanyagok között Pécsé sajnos a legkevésbé sem volt vonzó. Egyelőre nincs tudatos kommunikáció. Magyarázat persze van: az arculatra, a kommunikációra és a marketingre csak most ír ki az Oktatási és Kulturális Minisztérium másfélmilliárdos közbeszerzési pályázatot. 2009-ig úgy látszik, Európának be kell érnie húsz évvel ezelőtti nyomdai színvonalú szórólapokkal, rajtuk a pécsi Széchenyi tér fotójával. Hanem ami a brüsszeli előadáson elhangzott, az színvonalas volt, még akkor is, ha Turku, vagy Stavanger egyértelműbb üzeneteket, Liverpool és Isztambul nagyságrendekkel nagyobb anyagi hátteret mutatott fel.

Simon Ágnes, nemzetközi projektmenedzser az egykori ipari terület, a Zsolnay-negyed úgynevezett kreatív negyeddé alakításán keresztül mutatta be Pécs elgondolását a kultúra és a kreatív ipar városfejlesztő hatásáról. Arról, hogy a város, a művészek és az üzleti színtér együttműködésére hogyan nyílik tér, amely egyben új szerepet ad az épített örökség egyik elemének. Szöveget sokat, képet azonban alig vetített a pécsiek projektora, sajnos csak azt nem lehetett látni, milyen is lesz az új negyed, noha ez már évek óta a pécsi EKF-év nagy beruházásai között szerepel.

Simon Ágnes előadásában a nehézségek között emlegette a “csalódásmenedzselést”, azaz azt a folyamatot, ahogy az EKF-iroda vezetőinek le kell győzniük a hazai szkepszist. Hiszen – mint mondta – „sokan csodát várnak az EKF-évtől”. A hvg.hu-nak Szalay Tamás kulturális igazgató ezt úgy egészítette ki, hogy a folyamatok fontosabbak, minthogy egy-egy beruházás konkrétan mikor készül el. „Az, hogy szomszédos fővárosokkal, Zágrábbal és Belgráddal, valamint a társvárosokkal, Essennel és Isztambullal közös, több évre szóló együttműködések indultak el, lényegesebb, mint hogy a politikusok mikor vágják át a szalagot a Tudásközpont, vagy a Zsolnay Kreatív Negyed avatásán” – mondta az EKF- projektben kezdettől működő, azaz a már rég távozott kitalálókkal, Takáts Józseffel és Tarrósy Istvánnal is együtt dolgozó Szalay. Meg is említi a közös, egyetemi városszociológiai kutatásokat, a művész- és író rezidencia-programokat, a Balkán kortárs kultúráját bemutató együttműködéseket.

Való igaz, a magyar kulturális színtérnek minden olyan kezdeményezés jót tesz, amely a nemzetközi vérkeringéshez kapcsolja. Ám “csalódásmenedzsmenetre” ott van szükség, ahol csalódásra okot adó dolgok történnek. Csodát kevesen, de azt igenis sokan várnák Pécstől, hogy a beígért beruházásokat megvalósítsa. Budapesten kívüli kulturális, kreatív centrumok csak akkor lehetségesek, ha országos nagyintézményeket is el tudunk helyezni a fővároson kívül. Ám amint azt Ulrich Fusch, a számos kortárs intézménnyel bíró Linzről szólva elmondta: a falak megépítését meg kell, hogy előzze az intézmény feladatának pontos meghatározása, több éves programjának kitalálása és a vezetők személyének kijelölése.

Brüsszel egyik patinás terén a régiók hete alatt két napig koncertekkel, tánccal és fogyasztanivalókkal vendégelték meg a magyarok a városlakókat. A Harangozó Gábor szocialista EP-képviselő kezdeményezte brüsszeli programon nem látszott, hogy itt éppen egy leendő kulturális főváros mutatja meg magát. A bulival önmagában persze nem volt gond. Mulatni tudunk. Ezt eddig is tudta rólunk Európa. Ám, hogy hogyan lesz ebből a világ számára érvényes, vonzó mondanivaló és program 2010-re, és Pécs, mint jól kommunikálható márka hogyan teremtődik meg, abból nem sok derült ki. Igaz, még csak 2008 októbere van.

Nagy Gergely / Brüsszel