A látás drámája

Részlet a kiállítás koncepciójából: "A kiállított anyag egyetlen – elsőre közhelyesnek tetsző – motívumra: az emberi arcra épül és a Másikat illető emberi tekintet önkényét, uralkodó-kisajátító természetét és önmegértésre való képességét vizsgálja. Kiindulópontja az, hogy a látás sosem puszta tudomásulvétele a látottnak, hanem identitásképző cselekvés: igazodás vagy alávetés, azonosulás vagy tárgyiasítás. Lehet odaadó vagy figyelmetlen, szenvtelen vagy szenvedélyes, érzelmes vagy racionális – de a Másikkal szemben sohasem ártatlan. (...) Kiállításunkon hadifoglyok, deportálásra váró zsidók, katonatisztek, helyi civilek stb. rendre visszatérő képmásai jelennek meg, változatos módon inszcenálva: a képpragmatikai kontextustól függően hol eleven individuumoknak, hol fajta-példányoknak, hol idolumoknak, hol groteszk karikatúráknak stb. mutatkoznak. A néző a Másik személyként való felmagasztosításától (az újkori európai portréművészet hagyományától) tömeges kartotékadatként való regisztrálásán (antropometriai archívum) át az emberi arc különféle manipulatív instrumentalizálásaiig egy dramatizált utat jár be(...)" A teljes anyag PDF-ben letölthető itt.

A zsűri nyolc pályázat közül választotta ki azt az egyet, amely a jövő évi, 53. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában látható lesz majd.  A pályázat kiírója Petrányi Zsolt, a Műcsarnok Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, a Velencei Biennále nemzeti biztosa volt.

Nyolc pályázat és egy nyilatkozat érkezett határidőre, a pályázati anyagok elbírálása két fordulóban történt. Október 1-jén a pályázók zártkörű prezentáción ismertették pályázatukat, ezután a pályázóknak lehetőségük volt pályázatuk hiányosságainak pótlására. Ezt követően, a zsűri második ülésén hozta meg a végleges döntést, amellyel Forgács Péter filmrendező és médiaművész, valamint Rényi András művészettörténész-kurátor közös pályázatát támogatta.

Forgács Péter (1950) médiaművész, független filmes 1978 óta több mint harminc filmet készített, a legismertebb a Privát Magyarország díjnyertes sorozata, mely 1930-as, 40-es években privát használatra, amatőrök által készített filmeken alapul. A filmek hétköznapi életeket dokumentálnak, melyeket hamarosan felforgat a filmen kívül zajló, rendkívüli történelmi trauma.

A zsűri értékelésében és indoklásában az olvasható, hogy a "történeti képi dokumentumokat felhasználó és újraértelmező videóinstalláció a nemzetközi művészeti diskurzus egy jelentős trendjébe illeszkedik, vizuális hatásában figyelemfelkeltő, izgalmas és megalapozott teoretikus értelmezési keretben egyetemes és fokozottan aktuális társadalmi problémákra reflektál. A művész a felhasznált archív képanyagot elemeli a történeti kontextusától miközben annak feszültségét beépíti a kiállítás dramaturgiájába. Ez a munka használja ki leginkább a magyar pavilon téri adottságait, az épület belső terének áramló karakterét, az egymáshoz kapcsolódó tereket figyelembe vevő drámai fokozási technikát".

A pályázat adatai és a pályaművek dokumentációja letölthető a Műcsarnok honlapjáról.

Mint ismeretes, a tavalyi Biennálén a magyar bemutatkozás nyerte a legjobb  nemzeti pavilonnak járó fődíjat. Akkor a Bécsben élő, magyar származású Andreas Fogarai munkáját láthatta a Biennále közönsége.