© Absolut Film Studio

A Letűnt világ egy könyv címe. A kötet a földön hever, a kamera egyetlen pillanatra mutatja csupán. Ez a kép, ez a véletlen találat adja a film címét: Letűnt világ. És amire a film megnézése előtt morogna a néző, hogy de hát ebben pátosz van, meg kissé direkt, az a film végére értelmet nyer. Itt egyszerűen tényleg eltűnik egy világ, egy létforma. Nevezetesen a Dél-Budához közeli Kopaszi-gát gazos, kissé össze-vissza kiépült, merőben informális, de nagyon is otthonos világa. Otthonos persze annak, aki ismerte, akit nem zavart a félig lefestett csónak, amely talán tíz éve is a bakon áll, a bedőlt kerítés, a hullámpala, a furán összerótt házak, a kinyúlt pulóveres, sört ivó, borostás férfiak viccelődése, az orvhorgászok és a rozsdás kerékpárok bádogvárosa.

Nemes Gyula rendezőt és Dobóczi Balázs operatőrt nem zavarta. Sőt, a tíz év alatt, ameddig forgattak, filmre vették ezt a világot, meg is szerették. Szerencsére a személyes elköteleződés nem, csak a személyes érintettség látszik a filmen. Mintha privátmozit látnál éjfél után a Filmmúzeum csatornán. Véletlennek ható következetlenségek a vágásban, kapkodó képsorok, roncsolt filmnyersanyag, szubjektívek, rohanások. Dzsungelszerű összefonódásban, amilyen maga a Kopaszi-gát is.

A részletekben rejlő Ördög, a véletlen, vagy valami más Nemes Gyula kezére játszott. A kismacska, amely kifut a stégre tavasszal, ugyanabban a beállításban, ugyanúgy kifut még egyszer, de már közben tél van. A bácsi épp cápafogakat pingál ócska ladikjára. Tűz üt ki, kigyullad valami házikó, a tűzoltók vízsugara csapja szét a lángokat, holmik szóródnak mindenfelé. A földön heverő könyv címe ott virít: Letűnt világ.

© Absolut Film Studio

A véletlen abban az értelemben is a filmes kezére játszik, hogy egyszer csak igazi drámai helyzet előtt - vagy inkább kellős közepében - találja magát. A Kopaszi-gátra, akár a Csoda Milánóban című filmben a szegénynegyedre, ingatlan befektetők vetnek szemet. Le kell bontani a házakat, a hétvégi kunyhóból életre szóló otthonná vált házikókat, a sufnit, a toldozott-foltozott lakóépületet, a kocsmát, mindent. Jobb, ha a lakó kezd neki, mint ha jön a markoló és az takarítja el az életeket. A lakók neki is állnak, bontanak, törnek, kidobálnak, közben csomagolnak. Ami meg marad, azt a gépek takarítják el a gátról.

A Letűnt világ mindössze húsz perc. A fordulat, ahogy kell, valahol ott van a kétharmadánál, az egész környéket leradírozzák úgy, ahogy van. Azaz volt. A helyén pedig rendezett és szép park létesül. Ez a létesülés már színes, a film fekete-fehérből fordul át, ha akarom hatásvadász eszköz, de végül is, miért ne. Az előzőeknek most már úgyis csak a múlthoz van közük, a fényképalbumba kerülnek. Ami meg helyette lett, prospektusvalóság. Nem foglal állást a filmes, de gyanítom, a néző sem. Az urbánus környezetet ugyanis valóban - úgymond - gondosan alakítani kell. Pénz számolva, terep rendezve jó. S az új park, az építmények rendezettek, kétségtelenül. A lakónegyed, ami majd ott várhatóan létrejön, színvonalas lakókörnyezetet kínál annak, aki megfizeti.

Nincs itt érzelmeskedés, de az világos, hogy nem a csónakos bácsi lesz az, sem a kövér, cekkeres asszonyság, az olcsóbb megélhetés miatt horgászkunyhóba húzódó nyugdíjas, a társadalomból kivonuló ex-hippy, a piszkos melegítős, maszatos kissrácok, az orvhorgász, a kerékpárját toló szaki.

A szép, új gát már nem róluk szól. Semmi sem róluk szól. A Letűnt világ azonban nem ejt könnycseppeket értük; tárgyilagosan megállapítja, ez van. Leng a selyem lobogónk, az unió kék zászlaja a film végén. A filmet Karlovy Vary-ban kategóriájának fődíjára tartották érdemesnek, a 40. Magyar Filmszemlén azonban nem kerülhetett a versenyprogramba. Túl szakadt? Túl szubjektív? Nincs benne megszólaló, nincs több nézőpont? Nem "járja körül" a történteket? Túl rövid? Ez mind igaz. Viszont igazi minőség. Nehezen magyarázható döntés.