Hevesi András zeneszerzőként önálló darabjai mellett számos fontos kaposvári előadás zenéjét jegyezte, s karnagyként folyamatosan részt vett a színház produkcióiban. 1942-ben született Zalaegerszegen, zenei tanulmányait 16 évesen, Pécsett kezdte, indulása, művészi kapcsolódásai elsődlegesen ehhez a városhoz kötötték. 1973–tól három éven át a kecskeméti Katona József Színház vezető karmestere, 1976-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház munkatársa; a színháznak több mint harminc éven át volt tagja. Pályáját a nyolcvanas években egy betegség nehezítette, de felépülve visszatért és folyamatosan dolgozott, egészen most bekövetkezett haláláig. Együttműködött szinte minden meghatározó rendezővel és alkotóval, aki a hazai színháztörténet egyik legfontosabb műhelye, a kaposvári színház szellemiségének alakítója volt.
Hevesi András fontos és alázatos munkása volt a hazai színházi életnek, mély és alapos tudása volt a színházi zenéről, a dramaturgiáról, a színházi működésről. A kapos.hu honlap idézi egy nyilatkozatát: " a színházi zene kiszolgáló műfaj, az előadást kell szolgálnia. Ez akkor működhet jól, ha a karmester és a rendező egy hullámhosszon dolgozik, hasonló stílusban gondolkodnak". Hevesi Andrást vasárnapra virradóra, budaörsi otthonában érte a halál. Temetéséről a család gondoskodik, a Csiky Gergely Színház saját halottjának tekinti.
Elhunyt Hevesi András, a kaposvári színház zeneszerzője
Hatvanhét éves korában váratlanul elhunyt Hevesi András zeneszerző, a Csiky Gergely Színház karnagya, aki a színház nagy korszakaiban meghatározó alkotó volt Kaposváron.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.