A horrorsorozat első filmje, a Ragadozó (Predator) 1987-ben készült Arnold Schwarzeneggerrel a főszerepben. Ezt követte három évvel később Danny Gloverrel a Ragadozó 2, majd újabb négy év elteltével az Alien vs. Predator - A Halál a ragadozó ellen. Ennek folytatása, A Halál a Ragadozó ellen 2 2007-ben került a mozikba - emlékeztettet cikkében a variety.com.
A 20th Century Fox horrorszériájának legújabb epizódja a Predators (Ragadozók) címet kapta. A film producere Robert Rodriguez, a forgatókönyvet Alex Litvak és Michael Finch írta. Antal Nimród filmrendezőként a Kontroll című thrillerrel mutatkozott be, amely a budapesti metróhálózatban játszódik. A cannes-i filmfesztiválon 2004-ben a legjobb ifjú tehetség díját nyerte el az alkotással, és a magyar filmszemlén is kitüntették.
Két éve mutatták be Elhagyott szoba című horrorfimjét, amit már Kaliforniában forgatott, és még idén moziba kerül Armored című thrillere, amelynek fő szerepeit Jean Reno, Matt Dillon és Laurence Fishburne alakítják. A 36 esztendős, magyar származású Antal Nimród Los Angeles-ben született, de filmes tanulmányai kedvéért Budapestre költözött és filmrendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerezte meg.
Antal Nimród rendezi az új Ragadozó-filmet
Antal Nimród rendezi az ötödik Ragadozó-filmet - jelentette a The Variety című mozis szaklap online kiadása.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.