Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Pénzügyileg is eredményes volt az idén a Balaton Sound és a VOLT fesztivál; a rendezvényeket szervező Sziget Kft. szerint ez azt mutatja, hogy a nyári fesztiválozási kedvet egyelőre nem vetették vissza a kedvezőtlen gazdasági folyamatok.
A hétvégén zárult, harmadik alkalommal megrendezett Balaton Soundot követő első számítások szerint a rendezvény - a 2008-as évhez képest mintegy 50 százalékkal magasabb - 200 millió forintot meghaladó eredménnyel zárt. Az egy héttel korábban megrendezett soproni VOLT Fesztivál pedig több mint 70 millió forintos nyereséget hozott - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.
A részvételről egyelőre nem közöltek végleges adatokat, de előzetesen a két fesztiválon összesen mintegy 160-170 ezer látogatóval számoltak a rendezők.
Az econet.hu 26 százalékos érdekeltségében lévő Sziget Kft. az említett két fesztiválon kívül rendezője a budapesti Hajógyári-szigeten augusztus és 12-től 17-ig tartó Sziget fesztiválnak, a már lezajlott T-Home Gyerek Szigetnek, amelynek szintén a Hajógyári-sziget adott otthont, valamint a marosvásárhelyi Félsziget Fesztiválnak, amelyre az idén július 23-26. között kerül sor.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.