Most már biztos: lesz film Michael Jacksonról

Megegyezés született arról, hogy film készül a tervezett Michael Jackson-koncertsorozat próbáin rögzített felvételekből; a Columbia Pictures és a koncertszervező AEG Live közötti egyezséget bírósági döntés véglegesíti.

  • MTI MTI
Most már biztos: lesz film Michael Jacksonról

A Los Angeles-i fellebbviteli bíróság az augusztus 10-re kitűzött meghallgatáson hagyhatja jóvá a megegyezést, amelynek tárgyát a This Is It címmel tervezett koncertsorozat előtti próbákon rögzített felvételek képezik. Az AEG Live a Sony Pictures Entertainment kötelékébe tartozó Columbia mellett az elhunyt énekes végakaratának végrehajtóival is megegyezésre jutott.
 
A nyilvánosságra került bírósági dokumentumok szerint a Columbia 60 millió dollárt (11,2 milliárd forint) fizet a jogokért. A bevételekből Jackson hagyatéka 90 százalékot, az AEG Live pedig 10 százalékot kap.
 
A sajtó már júniusban arról számolt be, hogy küszöbön áll egy lehetséges megállapodás egy film készítéséről, amelyhez a tervezett londoni visszatérés előtti felvételeket használnák. A próbák során több mint száz órányi felvételt rögzítettek.
 
A filmről kötött megállapodás mellett megegyezés született a Jacksonhoz kötődő emléktárgyak forgalmazásáról is, ezeket a Universal Music Group alá tartozó Bravado International Group árusíthatja majd.
 
Az egyezségek révén milliókkal gyarapodhat az énekes hagyatéka - számolt be a végrendelet felügyelőit, John Branca ügyvédet és John McClain zenei producert képviselő jogász. Az énekes öröksége egy olyan alapba kerül, amelynek kedvezményezettjei gyermekei és édesanyja, illetve különböző jótékonysági szervezetek. A befolyó összeg révén megkezdődhet a híresség által hátrahagyott több száz millió dolláros adósság törlesztése is.
 
A pop királyaként emlegetett zenész albumai közben továbbra is a sláger- és eladási listák élén tanyáznak, az énekes legnagyobb sikereit tartalmazó válogatáslemez az év második legjobban fogyó korongja. A június 25-én váratlanul elhunyt Jackson Number Ones című lemezéből eddig 1 millió 370 ezer példány kelt el, ennél több csak Taylor Swift Fearless című albumából fogyott.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.