szerző:
MTI

Mozifilmben folytatódik Barbie baba élete: a Universal stúdió megegyezésre jutott a Barbie babát gyártó Mattell céggel, így élőszereplős filmet készítenek a legendás játékbabáról – számolt be róla a Variety című filmes lap.

„Barbie a történelem legismertebb babája, valódi kulturális ikon” – mondta Marc Schmuger, a Universal főnöke. A Barbie-film a Transformers és G.I. Joe játékfigurák filmfeldolgozásainak sikere után kapott zöld jelzést.

Az egyelőre nem ismert, hogy kik játszanák Barbie és Ken szerepét. Az ötvenedik születésnapját idén ünneplő baba az évtizedek során 120 változatban jelent meg, így a film készítői előtt számos lehetőség áll nyitva – magyarázta Laurence Mark, a készülő film producere, aki korábban olyan filmek felett bábáskodott, mint a Dreamgirls és a Jerry Maguire – A nagy hátraarc.

A Universal korábban már készített videón forgalmazott rajzfilmeket Barbieról, de ez lesz az első alkalom, hogy élőszereplős alkotás készül a babáról.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Kult

Megállapodtak a hollywoodi stúdiók a szakszervezettel

Előzetes megállapodásra jutottak a hollywoodi filmstúdiók az amerikai televíziós és filmszínészek legnagyobb szakszervezetével az új kollektív szerződésről, véget vetve ezzel kilenc hónapon át tartó keserű vitájuknak és elhárítva egy lehetséges színészsztrájk veszélyét.

HVG Kult

HVG-interjú Clint Eastwooddal

Sosincs késő megtanulni az egymás iránti toleranciát – ekként foglalja össze legújabb, Gran Torino című filmjének tartalmát a 79. életévét májusban betöltő Clint Eastwood.

MTI Kult

Oscar-díj: tarolt a Gettómilliomos

A Gettómilliomos című dráma kapta meg a legjobb film Oscar-díját vasárnap este Los Angelesben a 81. Oscar-gálán. Aranyszobrocskát kapott mások mellett Sean Penn, Kate Winslet, Heath Ledger és Penélope Cruz.

MTI Világ

Elfogadták a kétéves bérmegállapodást a hollywoodi színészek

Egy évig húzódó belső csatározások után végre dűlőre jutottak a legnagyobb amerikai filmes és tévés színészszakszervezet, a Screen Actors Guild (SAG) tagjai, és elfogadták a következő két évre szóló bérmegállapodást, ami alapvetően nem jelent előrelépést ahhoz képest, amit már tavaly is elérhettek volna.

HVG Kult

Kopásállóság - interjú Martin Scorsesével

Neves amerikai filmesek 1990-ben alapítványt hoztak létre a filmművészet remekeinek felújítására. Michael Powell és a magyar származású Emeric Pressburger restaurált Piros cipellőjét Martin Scorsese rendező mutatta be Cannes-ban.

MTI Shake

Polanski: nem lesz egyszerű a bocsánat

Elutasította az illetékes kaliforniai bíróság helyi idő szerint kedden Roman Polanski Oscar-díjas filmrendező kérését, hogy több mint harminc év után véglegesen zárják le az ellene nemi erőszak bűntette miatt folyó eljárást.

Agyonlőtték a Trainspotting 2. színészét

Agyonlőtték a Trainspotting 2. színészét

Kovács Béla apja szerint a felesége Putyinnal is dolgozott

Kovács Béla apja szerint a felesége Putyinnal is dolgozott

Trianon-emlékmű: vita nélkül

Trianon-emlékmű: vita nélkül

Friss mandátumbecslés az Európai Parlamenttől: A Momentum bejutna, az LMP nem

Friss mandátumbecslés az Európai Parlamenttől: A Momentum bejutna, az LMP nem

Kellett két üveg tequila, hogy átmenjen a Kasszás Erzsi-reklám a CBA-nál

Kellett két üveg tequila, hogy átmenjen a Kasszás Erzsi-reklám a CBA-nál

A tenger közepéről mentettek ki egy kutyát

A tenger közepéről mentettek ki egy kutyát