Fülöp Gábor szobrász tavaly végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, s munkái szerepeltek a Friss című, 27 fiatal diplomás alkotásait felvonultató augusztusi kiállításon a Kogart Házban. A nemzetközi zsűri - a látogatói véleményeket is figyelembe véve - a kiállító pályakezdő művészek közül a fiatal szobrásznak ítélte az idei Kogart-díjat technikai tudása, az alkotás iránti alázata és a munkáiban rejlő lendület miatt.
A pénteken átadott díjjal járó havi juttatás a nyugodt alkotómunkát hivatott biztosítani, így felhasználható műterembérlésre, illetve anyagköltségre is. Az ösztöndíj ideje alatt született műveket az alapítvány megvásárolhatja vagy kiállíthatja.
A Kogart-díjat, amelyet minden évben egy, a Friss című kiállításon bemutatkozó, pályakezdő képzőművésznek ítélnek oda, az idén hatodik alkalommal adták át. Az első kitüntetett 2004-ben Gesztelyi Nagy Zsuzsa volt, majd Tóth Ágnes, Kiss Endre, Bondor Csilla és Verebics Katalin nyerte el az egy évre szóló ösztöndíjat.
Fülöp Gábor 1981-ben született Mátészalkán, a Kogart-díj előtt Ludwig- és Székely Bertalan-ösztöndíjat is nyert. 2008 májusában avatták föl az ELTE Botanikus Kertjében Eloldódás című, két elemből álló, kaput alkotó fákra hasonlító alkotását. Munkáiban a faszobrászat hagyományait viszi tovább, tágítva annak technikai és műfaji határait. Az organikus szobrászatot műveli, egy rönkből faragja ki munkáit. Új szobrainak egzotikumát japán vörös lakk használatával növeli.
Fülöp Gábor fiatal szobrász kapta a Kogart-díjat
Fülöp Gábor szobrászművész nyerte el idén a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány Kogart-díját, amely egy évre szól és havi 100 ezer forint juttatást jelent - jelentette be a Kogart Ház hétfőn.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.