Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Tokovics Tamás közgazdász személyében új vezetőt választott az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark élére az intézményt működtető non-profit Kft. taggyűlése hétfőn; Horváth Gábor korábbi igazgató megbízatása közös megegyezéssel szűnt meg.
A Csongrád Megyei Önkormányzat sajtószolgálata közleményben Magyar Annát (Fidesz), a cégben többségi tulajdonos megyei önkormányzat közgyűlésének elnökét idézte, hangsúlyozva: az emlékparkot nem támogatja a magyar állam, és az önkormányzat már tavaly is jelentősen hozzájárult a működési költségekhez.
"Mivel a cég nem tudja a jelenlegi vezetéssel kigazdálkodni a korábban nyújtott tagi kölcsönt, ezért a tulajdonosok úgy döntöttek, szemléletváltásra van szükség, és gazdasági szakembereket kell a vezetésbe delegálni" – fogalmazott a megyei közgyűlés elnöke. A taggyűlés az új vezetéstől a szigorúbb és eredményesebb gazdálkodás mellett a látogatói szám növekedését, és további tömegrendezvények szervezését várja, amellyel jelentősen növelhető az emlékpark bevétele.
Tokovics Tamás 1996-ban végzett a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Külgazdasági szakán. Korábban a Dél-Alföldi Fejlesztési Kft. ügyvezető igazgatójaként közbeszerzések és pályázatok lebonyolításáért volt felelős. A taggyűlés Mádi Zoltán okleveles közgazda személyében új tagot is választott a cég felügyelőbizottságába. Mádi Zoltán 1984-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen pénzügyi szakon, és azóta a BKÁE Budapesti Vezetőképző Központban szerzett MBA diplomát. Jelenleg a Vígszínház ügyvezető igazgatója – áll a közleményben.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.