A mustra zsűrije nagy elismeréssel szólt a pécsi Kedd Animációs Stúdióban készült magyar versenyfilmről, amely "a bennünk élő zenéről, egy találkozásról, a gyerekkor elhagyásáról, a szabadság egyhangúságáról és az egyhangúság szabadságáról szól".
Az Ergo különdíját a vasárnap esti díjkiosztó gálán a Los Angeles-i Magyar Főkonzulátus nevében átvevő Molnár István konzul méltatta, hogy a magyar filmművészet ismét bizonyította nemzetközi színvonalát. Egyben szólt arról, hogy a filmfesztivál művészeti vezetője, Steve Gurmette nagyszülei magyar származásúak voltak, a fesztivál ügyvezető igazgatója, Meegan Huff pedig Magyarországon is folytatott művészettörténeti tanulmányokat.
A november 5. és 8. között rendezett filmes mustrán - a Los Angelestől 100 kilométerre nyugatra fekvő Ojaiban - a világ élvonalába tartozó egész estés- és rövidfilmek széles választékát láthatta a közönség. Az amerikai filmes iparban egyre elismertebb fesztiválon két emblematikus személyiség kapott életműdíjat; a több mint 60 híres filmet fotografált Haskell Wexler operatőr mellett Peter Graves munkásságát ismerték el, utóbbi 1950-ben kezdődött színészi karrierje során számtalan film főszereplőjeként szórakoztatta a közönséget.
Magyar filmsiker Amerikában: különdíjas az Ergó
Magyar filmsiker született a kaliforniai Ojai-Ventura Nemzetközi Filmfesztiválon: az animációs rövidfilmek kategóriájában M. Tóth Géza Ergo című filmje kapta a különdíjat.
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
Magyar Péter sajnálja, ha a lelkesedése okozta kommunikációs hibák hozzájárultak Polgár Judit döntéséhez
Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését
Magyar Péter rapid játszmát játszott – Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján
Török Gábor Polgár Judit döntéséről: ez bizony az új kormány első kudarca
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni
Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek az állatkínzás miatt tett feljelentéséhez
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Eddigi legnagyobb bankfelvásárlásáról állapodott meg az OTP
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.