Zsoldos Imre november 20-án hunyt el. 1931-ben született a Vas megyei Bejcgyertyános községben. Huszonkét nyelven beszélt, közöttük mandarin kínaiul. Tanulmányait római katolikus iskolákban végezte, szerzetesnek és misszionáriusnak készült. Az 1956-os forradalom után először Ausztriába szökött, majd Franciaországban tanult. Teológiai tanulmányai befejeztével 1964-ben az újonnan alapított tajvani Fujen katolikus egyetemen a francia tanszék megalapítója lett. A washingtoni Georgetown Egyetemen végzett nyelvészeti tanulmányokat, 1975-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett doktorátust. 1998. október 23-án a magyar állam a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki.
Tajvanon töltött évei alatt három francia-kínai szótárt szerkesztett, magyar irodalmi műveket fordított kínaira és más nyelvekre. Számos nyelvészeti tanulmány szerzője, több mint harminc könyvet írt vagy fordított. "Tajvanon töltött több mint négy évtizede alatt Zsoldos atya egyike volt azon kevés külföldieknek, akik őszintén megértették és képviselték Tajvan érdekeit (...) és hozzájárultak a Magyarország és Tajvan közötti megértés és barátság megszilárdulásához" - áll a tajpeji budapesti képviselet közleményében.
Tajpejben elhunyt Zsoldos Imre atya
Életének 79. évében Tajpejben elhunyt Zsoldos Imre verbita misszionárius atya, aki közel fél évszázadon át élt Tajvanon.
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
Már fejvadászokkal keresik Matolcsy Ádámékat
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.