Adolf Hitler és építésze, Albert Speer. Monumentális tervek

Született: 1880-ban Passauban. Neve: Adolphe Jacob Hitler. Foglalkozása: újságíró. 1924-ben rögzítették ezeket az adatokat a francia hírszerzés tisztviselői a Münchenben – a történelemkönyvekbe sörpuccsként bevonult – államcsínnyel próbálkozó későbbi diktátorról. A Le Monde című napilap által nemrég ismertetett, hosszú ideig lappangó akta (képünkön) érdekessége nemcsak az, hogy az 1920-as évek elején a német belpolitikában is fajsúlytalannak számító – bár a puccsal és az azt követő perben elmondott védőbeszédével országos ismertségre szert tett – Hitlerről készült. Hanem az is, milyen nagyvonalúan bántak Párizsban a tényekkel. A vezetéknéven kívül ugyanis semmi sem stimmelt az adatokból.

Hitler 1889-ben született, és csak hároméves korában költözött családjával a passaui Kapuzinerstrasséra, a világot még az onnan mintegy 50 kilométerre fekvő felső-ausztriai Braunau am Innben látta meg. A Jákob keresztnevet pedig nem a szüleitől kapta, hanem azon korabeli – azóta történészek által teljes mértékben cáfolt – pletyka elindítóitól, akik zsidó származásúnak szerették volna feltüntetni a kisebb-nagyobb nyilvánosság előtt elmondott beszédeiben már az 1920-as évek legelején véresszájú antiszemitának bizonyult pártvezért. Újságírónak pedig legfeljebb azért lehetett nevezni, mert rendszeresen publikált a nemzetiszocialista párt, az NSDAP által 1920-ban megszerzett Völkischer Beobachter című napilapban.

A dossziéba került egyéb adatok, megjegyzések már közelebb állnak a valósághoz. Elsősorban az ugyancsak a fejlécen olvasható definíciószerű jellemzés, miszerint Hitler „a német Mussolini”. Tény, hogy az 1923. novemberi, balul elsült sörpuccsot a náci párt vezére bevallottan az Olaszországban egy évvel korábban, „marcia su Roma” (menetelés Rómába) néven elhíresült akciójával a hatalmat magához ragadó Benito Mussolini példáját követve tervezte meg. Ugyanezt a párhuzamot hangsúlyozta az a feljegyzés, mely szerint a megfigyelt személy „fasiszta jellegű” paramilitáris egységeket szervez.

Hitler „nem hülye, hanem (...) egy nagyon ügyes demagóg”, szólt a feljegyzés szerzőjének akár váteszinek is tekinthető jóslata, amihez hozzátette, hogy a megfigyelt „felsőbb hatalmak eszköze”, elsősorban Erich Ludendorff tábornoké. Ő volt – Paul von Hindenburg után – az első világháborús német hadsereg második számú vezetője, és nacionalistaként az 1920-as évek elején a nácikkal olyan jó kapcsolatba került, hogy a sörpuccsba is be tudták vonni (bár a perbe fogást végül megúszta). Ludendorff személyét még jó ideig más forrásokban is szívesen emlegették Hitlerrel összefüggésben, holott a Harmadik Birodalom későbbi feje a puccs után igen hamar eltávolodott tőle.

A Ludendorff–Hitler-vonalat nem csak Franciaországban tartották szemmel. A brit katonai hírszerzés náci iratai között már 1922 után találhatóak Hitlerre vonatkozó adatok – informálja a HVG-t a korszak brit levéltári anyagát jól ismerő Lojkó Miklós történész, a Közép-európai Egyetem (CEU) történelem tanszékének vendégtanára, hozzátéve, hogy nem lenne meglepve, ha egy, a franciához hasonló önálló dosszié is előkerülne a Führerről. A sörpuccs előtt négy hónappal készült például egy jelentés, amely jóval több mint száz német nacionalista, antibolsevista szervezetet sorol fel. A Lojkó által lapunk rendelkezésére bocsátott anyag érdekessége, hogy bevezető helyzetelemzése „a Ludendorff–Hitler-mozgalom” említésével zárul. E szerint nevezettek állítólag félmillió harcost lennének képesek mozgósítani Németország-szerte, amit ugyan az irat szerzője nem tud megerősíteni, ám azt kétségtelennek tartja, hogy „baj esetén” az ország legjobb (katonai és politikai) erői állnának az oldalukra.

„Régóta tudott, hogy a brit titkosszolgálat az 1920–1930-as években minden létező antibolsevista mozgalmat pozitívan ítélt meg” – magyarázza a jelentés hangnemét Lojkó. Ez a felfogás nagyrészt a brit külső kémszolgálat első vezetőjének, az igen jobboldali és régi vágású antiszemita Sir Basil Thomsonnak köszönhető. Tény, hogy az említett irat fő célja annak számbavétele, milyen erők szállhatnak szembe a gazdasági összeomlás határán egyensúlyozó Németországban egyre erősödő kommunista mozgalmakkal. A brit külügyminisztérium és titkosszolgálat egyébként – nem kevés kivételtől, így például a későbbi külügyminisztertől és miniszterelnöktől, Anthony Edentől eltekintve – közepesen pozitívan ítélte meg Hitlert egészen addig, amíg kancellárrá válását követően a rendszere ijesztővé nem kezdett válni.

A most Franciaországban előkerült Hitler-dosszié egyes megállapításai visszaköszönnek a majd egy évtizeddel későbbi francia sajtóban. Ott is Mussolinihez hasonlították a Führert, aki a köztudatba csak az 1930. szeptemberi választásokat követően került be (amikor a náci párt 18 százalék fölé tornázta támogatottságát) – derül ki Hans Hörling német történész sajtótörténeti kutatásaiból. „Sápadt és nevetséges Mussolini-utánzat”, illetve „másodrangú Mussolini” jelzőkkel illették a választásról választásra egyre jobban szereplő pártvezért. Ám a gúnynevek egyre fogyatkoztak, ahogyan közeledett 1933 januárja, a kancellári kinevezés időpontja, bár a Paris-Soir című napilapban még alig egy évvel korábban is azon élcelődtek, hogy „tökéletesen elválasztott, lenyalt, pomádés hajával (...) kicsit olyan, mint egy falusi vőlegény”. Jellegzetes arcszőrzetét pedig a vele egyidős, ám akkor jóval nagyobb világsztár amerikai filmszínész, Chaplin kellékbajszához hasonlították.

Külön érdekessége a sokáig lappangó titkosszolgálati anyagnak, hogy az egy olyan páncélszekrényből került elő, amelyben a legbecsesebb francia dokumentumokat őrizték: a különböző alkotmányok mellett például Napóleon végrendeletét, XVI. Lajos naplóját vagy felesége, Marie Antoinette utolsó levelét. A kutatóknak fogalmuk sincs, mikor és miért került ide el az akta a helyéről, az első világháború utáni időszak Németországgal foglalkozó részlegéből, a jövendő Harmadik Birodalomban kisebb-nagyobb funkciókat betöltő náci potentátok dossziéi mellől.

ILLÉNYI BALÁZS