A miniatűr kiállítás iránt évről évre nő az érdeklődés, nemzetközi szinten is egyre szélesebb körben válik ismertté - mondta Szabó Károly Attila ötletgazda és főszervező.
Az első, Farsangi Miniatűrök címmel 1996-ban megrendezett kiállítás egy bohókás farsangi ötletnek indult. A keretek méretei - 10-szer 10, 5-ször 5 és 3-szor 3 centiméter - is erre utaltak. Minden vállalkozó kedvű művésznek összesen 10 keretet kellett megtöltenie tartalommal. Ezeken a feltételeken a későbbiekben sem változtattak. Az első kiállításon 64 jelentkező volt, ennek megfelelően 640 kép. A pályázók és a közönség részéről egyaránt kedvező fogadtatás folytatásra ösztönözte a szervezőket, volt olyan év, amikor száznál is többen jelentkeztek, s ennek megfelelően ezernél is több képet állítottak ki. Az idei kiállításra, melynek témája Európa, ugyancsak jelentős számú alkotást várnak hazai és határon túli hivatásos művészektől és műkedvelőktől egyaránt. A kiállításra április 15-ig lehet jelentkezni. A kereteket a pályázók a legkülönbözőbb technikával készült alkotásokkal tölthetik meg.
Csodás miniatűrök: csak a képzelet szab határt
Ezernél is több képet vár az idei, immár 15. miniatűr-kiállításra a kaposvári Szín-Folt Galéria. Az apró, mindössze néhány centiméternyi keretekbe foglalt képeket májusban, a Festők Városa Hangulatfesztivál keretében láthatják az érdeklődők a somogyi megyeszékhelyen.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.