szerző:
MTI

Árverésre bocsátják júniusban annak az 1966-os Beatles-sajtókonferenciának az egyetlen ismert hangfelvételét, amelyen John Lennon arról is beszélt, hogy az együttes népszerűbb, mint Jézus.

A 14 perces felvétel 1966. augusztus 17-én készült a Beatles torontói sajtótájékoztatóján, a King Edward Hotelben. A hangszalagon hallható, amint John Lennon és Paul McCartney arról viccelődnek, vajon meddig maradhat együtt a banda. Nyilván nem fogjuk egymás kezét az idők végezetéig - mondta Lennon. McCartney pedig hozzáfűzte: ez egy kicsit, tudják, kínos lenne 35 évesen.

A szalagon - amely a Bonhams and Butterfields aukciósház tudomása szerint az egyetlen létező felvétel - az újságírók Jézussal kapcsolatos korábbi kijelentéséről is faggatták Lennont, de szóba került a vietnami háború és a generációs szakadék is. A hangfelvételt egy Beatles-rajongó fiatal fotóriporter készítette, aki részt vett a sajtóértekezleten. Még 1966-ban megpróbálta értékesíteni, de akkor senkit sem érdekelt. A két szalag negyven évig pihent egy fiókban, és ma már 20-25 ezer dollárra (4,3-5,4 millió forintra) becsülik az értékét.

A felvétel június 13-án Los Angelesben kerül kalapács alá más nevezetes tárgyakkal együtt. Egyebek mellett elárverezik Walt Disney 1940-es Pinocchio című rajzfilmjének egy ritka vízfestményét és Michael Jackson egy pár fehér strasszos kesztyűjét is.

 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Spiró György: A hülyeséghez könnyen alkalmazkodom

Spiró György: A hülyeséghez könnyen alkalmazkodom

Hajmeresztő álhírek terjednek a leégett Notre-Dame-ról, egyik durvább, mint a másik

Hajmeresztő álhírek terjednek a leégett Notre-Dame-ról, egyik durvább, mint a másik

"A titkaink hidak lehetnek saját magunkhoz"

"A titkaink hidak lehetnek saját magunkhoz"

A NAV-nak végzett karbantartásért kért kenőpénzt, öt évet kaphat

A NAV-nak végzett karbantartásért kért kenőpénzt, öt évet kaphat

Jövőre már automatikusan személyit kapnak az újszülöttek

Jövőre már automatikusan személyit kapnak az újszülöttek

Zavart férfi sétált be két benzineskannával a New York-i Szent Patrik-katedrálisba

Zavart férfi sétált be két benzineskannával a New York-i Szent Patrik-katedrálisba