Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Életének 57. évében elhunyt Pólya Zoltán újságíró, fotóriporter, a Bálint György Újságíró Iskola tanszékvezetője - közölte honlapján a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szerdán.
Pólya Zoltán 1991-től volt a Bálint György Újságíró Iskola tanszékvezetője, és több mint 30 éve a MÚOSZ tagja. A fotóriporter 1973-86 között az MTI-nél dolgozott, kezdetben a zene-, irodalom és képzőművészet területén, majd a Belföldi Szerkesztőség politikai és sport rovatának munkatársa, a fotórovat vezetője lett. Dolgozott a Kurírnál is, ahol főszerkesztő-helyettes volt, majd 1994-95-ben a Respublika képszerkesztője, 1997-től pedig a 168 Óra képszerkesztője volt. Pólya Zoltánt temetéséről később intézkednek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.