szerző:
MTI

Négyszáz újdonsággal várják a kiadók a közönséget a 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok rendezvényén, amelyet Borbándi Gyula Széchenyi-díjas történész, író, a nyugati magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja nyit meg csütörtökön a budapesti Vörösmarty téren.

A központi helyszín, a Vörösmarty tér mellett Budapesten idén is lesznek programok a Váci utcában, illetve a Deák Ferenc utcában, új helyszínként pedig a Holokauszt Emlékközpont csatlakozik a mintegy 250 hazai és határon túli könyves céget felvonultató rendezvényhez - mondta Zentai Péter László, a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatója. A központi helyszínen 152 pavilont állítanak fel, itt mintegy ezer dedikálást tartanak a június 7-ig tartó könyvhéten.

Látogató egy miskolci standnál. Széles választék
©

Idén is megszervezik a Könyvheti Olvasóklubot, amelyben a rendezvényre látogatók nyugodt körülmények között olvashatnak bele a könyvheti újdonságokba, szombaton pedig a Könyvek éjszakáját, melynek keretében utcabált és éjszakába nyúló programokat tartanak. Az ország nagyobb települései idén is csatlakoztak a rendezvényhez, így könyvheti programokat tartanak összesen mintegy ötven városban, a többek között Balatonfüreden, Győrött, Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Debrecenben.

"Jól sikerült könyvhét" készülődik - vélte Tarján Tamás irodalomtörténész, aki a rendezvény "legreprezentatívabb" kiadványának Esterházy Péter Esti című, hetvenhét rövid prózáját tartalmazó kötetét tartja. Az irodalomtörténész érdekességként említette, hogy idén először a Körkép antológia mintegy negyvenéves történelmében túlsúlyba kerültek a női szerzők. A 90. évfordulóra időzítve számos Trianon-kötet jelent meg - tette hozzá. Az újdonságok tíz százaléka ugyanakkor a kommersz  irodalomhoz tartozik, s ezek nem mindegyike illeszkedik az ünnepi könyvhét szellemiségéhez - vélte Tarján Tamás.

Idén tizennégy kiadóval több vesz részt a rendezvényen mint tavaly, s az újdonságok összértéke is kétszázezer forinttal több - összesen 1 076 328 forint - mint az elmúlt évben. A könyvek átlagára 2753 forint, a legdrágább a Bachmann Zoltán életútját bemutató kötet, amelyet a Vince Kiadó kínál 9995 forintért. A könyvhét legolcsóbb kötete a Kortárs Kiadóé: Becsy András Franciakrémes című versgyűjteménye mindössze ezer forintba kerül. Az irodalomtörténész az újdonságok közül kiemelte Popper Péter, Csányi Vilmos és Persányi Miklós Egymásra nézve című kötetét, Esze Dóra Ellenség - Diétaregényét, valamint Vámos Miklós Kedves Kollégák című kötetét.

A miskolci rendezvénysorozat megnyitóján Esterházy Péter Kossuth-díjas író lesz a díszvendég, egy nappal korábban kezdődik és fejeződik be, mint a budapesti - mondta Káli Sándor, Miskolc polgármestere. A központi helyszín az úgynevezett Könyvtér lesz, ami a város új közterén, a Szinva teraszon kap helyett. 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Drámai hatását mutatták ki a légszennyezettségnek

Drámai hatását mutatták ki a légszennyezettségnek

Rájöttek a tudósok, miért alszanak egyre rosszabbul a fiatalok

Rájöttek a tudósok, miért alszanak egyre rosszabbul a fiatalok

Jöhetnek az okosfegyverek az amerikai hadseregben

Jöhetnek az okosfegyverek az amerikai hadseregben

Eladósorba került egy igen ritka BMW M3 CSL

Eladósorba került egy igen ritka BMW M3 CSL

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Államtitkár 9 év Fidesz-kormányzás után: Intézkedésekre van szükség az egészségügyben

Államtitkár 9 év Fidesz-kormányzás után: Intézkedésekre van szükség az egészségügyben