Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
De Laurentiis 91 évesen, Los Angelesben hunyt el. Az olasz film olyan világhírű alkotásai fűződnek nevéhez, mint a Giuseppe de Santis rendezte Keserű rizs vagy az Országúton és a Cabiria éjszakái, Federico Fellini művei.
Olasz hírügynökségek csütörtöki jelentése szerint De Laurentiis 91 évesen, Los Angelesben hunyt el.
Ő volt a producere az első színes olasz filmnek, a Totó színesben című, 1952-ben készült alkotásnak, amelyet Steno rendezett. De Laurentiis 1957-ben vette feleségül Silvana Mangano színésznőt, aki 1989-ben halt meg.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.