szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

egkezdődött szerdán Boszniában Angelina Jolie amerikai színésznő rendezőként jegyzett első filmje néhány helyszíni jelenetének forgatása.

Szarajevóban egy volt laktanya területén kezdődött meg a munka, amelyben egyelőre sem Angelina Jolie, sem a színészek nem vesznek részt, hiszen még Magyarországon forgatnak.

A hollywoodi csillag filmjének boszniai munkálataiban közreműködő helyi produkciós iroda közlése szerint az eredeti tervekhez képest jóval kevesebb jelenetet vesznek fel Boszniában: az eredetileg tervezett 17 helyett csak öt helyszínen forgatnak, és a tervezettnél jóval rövidebb ideig, mindössze 4-5 napig. Ennek oka, hogy október közepén arra hivatkozva, hogy a film relativizálja a boszniai nők háborús szenvedéseit, előbb megvonták a forgatási engedélyt az amerikai sztártól, majd újra megadták.

A film az 1992-ben kitört boszniai háború idején játszódik; egy muzulmán lányról és egy szerb fiúról szól, a szerelmespárt a háború elszakítja egymástól, és később egy fogolytáborban találkoznak, ahol a lány fogoly és a fiú az egyik őr.

A boszniai háborúban legalább 20 ezer nő lett nemi erőszak áldozata; az ő érdekeiket képviselő boszniai szervezet tiltakozott a leghangosabban a forgatás ellen. A 35 éves amerikai rendező azt mondta, a forgatás alatt Boszniában szeretne találkozni a szervezet képviselőivel, hogy mint mondta, "eloszlassák a félreértéseket".

Angelina Jolie - egyelőre cím nélküli - boszniai háborús romantikus filmjének forgatása október elején kezdődött Magyarországon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Shake

Angelina Jolie magyarul tanul

Beleszeretett a magyar nyelvbe a hetek óta hazánkban forgató Angelina Jolie - számolt be a Napi Ász írása nyomán a hirado.hu.

MTI Shake

Fotó: Angelina Jolie stábtagokkal kávézik

A fotósok lekapták Angelina Jolie-t, amint stábtagokkal beszélget és kávézik Cím nélküli boszniai háborús szerelmi történet (Untitled Bosnian War Love Story) munkacímmel készülő játékfilmjének forgatásán a főváros IX. kerületében.

MTI Shake

Iszapömlés: Angelina Jolie és Brad Pitt milliókat adományoz

Angelina Jolie, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) jószolgálati nagykövete és Brad Pitt, a Jolie-Pitt Alapítvány társelnöke csütörtökön bejelentette, hogy támogatást adnak a Magyar Vöröskeresztnek az Ajka térségében bekövetkezett vegyianyag-katasztrófa áldozatainak megsegítésére.

hvg.hu Itthon

Nem a Tűzraktér portása verte át Angelina Jolie-t

A Tűzraktér Független Kulturális Központ és Alkotóház üzemeltetői közleményben hívják fel a figyelmet arra, hogy a Bors című napilap - lapunk által is idézett - szerdai hírében tévesen nevezik Tűzraktérnek az Angelina Jolie amerikai filmsztár budapesti forgatásához kibérelt helyszínt. A napilap értesülései szerint a ház portása átejtette a Budapesten forgató stábot.

hvg.hu Shake

Másfél millióval verte át Angelina Jolie-t egy pesti portás

Átverte Angelina Jolie-t egy portás, aki a tulajdonos tudta nélkül bérbe adta a Tűzrak tér épületét a sztárnak. A színésznő kénytelen volt kétszer fizetni a helyszínért – adta hírül a Bors. Úgy tudjuk, Jolie valóban a IX. kerületben forgat, de a rendőrséghez – a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint – senki sem fordult, hogy a csalást bejelentse.