Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Tovább keresik a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) leendő művészeti vezetőjét, miután a tisztséget Mácsai Pál rendező és Rudolf Péter színművész sem fogadta el - adta hírül az Új Dunántúli Napló hétfőn.
Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója rengeteg szakmai elfoglaltsága miatt nem vállalta a munkát, Rudolf Péter pedig egy hónap gondolkodási idő után döntött úgy, hogy filmrendezői, színészi tevékenysége mellett nem jutna elég ideje a színházi találkozó teljes embert kívánó szervezésére.
A pozíció azért üresedett meg, mert a POSZT-ot szervező társaság két ügyvezetője, Jordán Tamás és Simon István tíz év után visszavonult. A programok pécsi szervezésével Stenczer Béla színművészt bízták meg, de budapesti társát továbbra is keresik.
Az idei versenyprogram válogatása a végéhez közeledik. Idén először hárman szelektálnak: Szilágyi Lenke fotóművész, Vekerdy Tamás pszichológus és Urbán Balázs kritikus eddig száznál is több új bemutatót nézett meg - olvasható a baranyai napilapban.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.